
A műemléki gondolat Európa-szerte háttérbe szorult, pedig érvényesítése a közjót szolgálja, ezért közfeladatnak tekinthető – fejtette ki Entz Géza budapesti művészettörténész a csütörtökön Marosvásárhelyen szervezett műemlékvédelmi konferencián.
2012. október 05., 08:172012. október 05., 08:17
2012. október 05., 09:342012. október 05., 09:34
A Gyorsuló metamorfózis címet viselő nemzetközi rendezvényen mindenki egyetértett a neves anyaországi szakember által megfogalmazott gondolattal. A felszólalók azonban sajnálkozásuknak adtak hangot, hogy a nyugati rossz irányzat Magyarországon és Romániában még hatványozottabban megmutatkozik. Amint az esemény egyik főszervezője, Orbán János, a Maros megyei múzeum művészettörténésze fogalmazott: a jelenlegi helyzet nem sok derűre ad okot, hisz egyáltalán nem valószínű, hogy az építészeti kultúra a műemlékmegőrzés irányába mozduljon. Mint rámutatott, Romániában a műemlékvédelem intézményes hátterének számos hiányossága van, de ez annak is betudható, hogy a szakma képtelen kellőképpen hangot adni kifogásainak, észrevételeinek. Mintegy a házigazda kijelentéseit alátámasztva, Entz Géza hozzátette, hogy a szakmának azért nincs hangja, mert nem rendelkezik társadalmi bázissal.
Egyébként a konferencia kettős cél megvalósítását próbálta: felhívni a figyelmet egyrészt a műemlékekre, illetve a műemlékjellegű építészeti értékkel bíró épületek állapotára, ezek rohamos átalakulására, estenként a pusztulására, másrészt azokra a műemlék-topográfiák szükségességére.
„Ha a műemlékvédelem alapjai is hiányoznak, nem tudhatjuk, mi az amit védeni kell. Ezért fontos számba venni, dokumentálni és a felmérést valamilyen módon hozzáférhetővé tenni” – nyilatkozta Orbán. Emődi Tamás nagyváradi építész is megerősítette, hogy minden egyes erdélyi városban szükség lenne egy ilyen leltár elindítására. „Nem utolsósorban azért, mert olyan léptékű ingatlanberuházások, épületátalakítások történnek nap mint nap, amelyeknek a szabályozatlansága meglehetősen kirívó” – mondta. Hozzátette: Romániában mind a művelődési minisztérium dekoncentrált intézményei, mind az önkormányzatok keretében működő városrendészeti bizottságok túl gyengék ahhoz, hogy gátat vessenek az esztelen rombolásnak.
A legtöbb építészeti gondot a szakszerűtlen felújítások eredményezik, melyek az épületek csonkításához, deformáláshoz vezetnek. A nem megfelelőképpen végzett külső hőszigetelés, a klasszikus, fából készült nyílászárók műanyagra vagy alumíniumra való cserélése az épített örökség megcsúfolásához vezet. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az utóbbi bő évtizedben az építkezési tevékenység fellendülésével a városi épített örökség helyzete nem jó irányban változott. A válság előtti gazdasági pezsgés komoly és sokszor visszafordíthatatlan nyomokat hagyott a történeti épületállományon. A konferencián az is elhangzott, hogy manapság egy-egy műemlék-felújítást bizonyos marketingfogásokkal úgy is sikeresnek lehet feltüntetni, hogy lényegében nem az.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!