
Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mottóval tartották hétvégén a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Találkozót.
2012. október 16., 18:522012. október 16., 18:52
2012. október 17., 14:502012. október 17., 14:50
A rendezvényre több mint hatszázan érkeztek Erdély nagyobb városaiból. A jelenlévőknek délelőtt és délután is Johannes Hartl, a németországi Imádság háza vezetője tartott előadást. Hartl megosztotta a hallgatósággal megtérésének történetét, bemutatta az Imádság házát, azt a helyet, ahol Isten dicsőítése és az imádság sosem ér véget: napi 24 órában, az év minden napján tart.
Erdélyben a 90-es évek elején kezdett kibontakozni a Katolikus Karizmatikus Megújulás. Néhányan, akik megtapasztalták a Szentlélek kiáradását az életükben, rendszeresen kezdtek találkozni, hogy együtt dicsérjék az Urat, együtt imádkozzanak. Eleinte többségében házaknál találkoztak, később helyet kaptak a plébániákon, ezáltal még jobban beépülve a plébánia és az Egyház életébe. 2003-ban megalakult az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás Tanácsa, s több mint 12 közösség csatlakozott. A marosvásárhelyi közösség a Magvető nevet választotta magának.
A Székelyhon.ro kérdésére Birta Szidónia, a szovátai Siloé csoport tagja elmondta: számára igazi feltöltődés volt a szombati találkozó. „Lehetőségem volt újra beszélgetni olyan kedves nagyváradi, aradi ismerősökkel, akikkel nagyon rég nem találkoztam. Az előadó nagyon közvetlen volt, konkrét példákat mondott arra, hogyan tapasztalta meg Isten jelenlétét, kegyelmét az életében. Az együttlét, a közös imádságok, éneklés, erőt adott, új lendületet a további munkához” – mondta Birta Szidónia, akitől azt is megtudtuk, hogy Maros megyében a megyeszékhelyi katolikus karizmatikus közösség, a Magvetőn kívül Szovátán is van egy ilyen csoport, amelynek a neve Siloé (jelentése: küldött). Ide 7-8 személy tartozik: katolikusok, reformátusok, baptisták.
A karizmatikus találkozó szentmisével zárult, amelynek főcelebránsa Tamás József gyulafehérvári katolikus segédpüspök volt.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
szóljon hozzá!