
Fotó: Berekméri Edmond
Hetedik alkalommal tartottak tánc- és huszárfesztivált Marossárpatakon, amely színes kulturális és szórakoztató programokkal várta az érdeklődőket. A Marossárpatakért Egyesület és a helyi önkormányzat szervezésében lebonyolított faluünnepségen pénteken lovas programokat tartottak a sportpályán, szombaton néptánc fesztivált az iskola udvarán felállított szabadtéri színpadon.
2014. július 06., 17:382014. július 06., 17:38
2014. július 06., 17:472014. július 06., 17:47
A kétnapos rendezvény pénteken lovas programokkal kezdődött. A Kakas-dombi sportpályán megtartott fogathajtó-versenyre, amit Suba Kálmán mérnök szervezett, hat páros nevezett be. A szakkommentátor Kelemen Atilla képviselő volt, aki ezúttal is bizonyította hozzáértését, szakmai tudását. A bírók a verőhibákért, illetve az esetleges időeltolódás miatt pontozták el a versenyzőket. A fogathajtók megmérettetését a beresztelki Torkos Sándor nyerte, akinek a fia volt a segédhajtója. Második a helyi Nagy Domokos lett, aki lányával versenyzett, a harmadik helyet Ercsei György hajtó szerezte meg, akit fia segített. A népi fogathajtók, azaz a sárpataki szekeres gazdák versenyét, amelyen tizenegy helyi gazda mérte össze ügyességét, Vajnár József mérnök vezette le. Itt Csuma Endre győzött, megelőzve a második helyezett Goga Leventét, illetve a harmadik Tóth Csabát.
A gyereksátorban Lakó Kiss Erzsébet és Égei Noémi óvónők vezették a kézműves tevékenységeket. A csemeték díszes pártákat, huszárcsákókat, huszáros papírforgót készítettek, gipszből öntött lovat színeztek temperával. Sötétedés előtt került sor a hagyományőrző huszárok hárompróbás vetélkedőjére, amelyen Benedekfi Levente Mátyás-huszár aratta le a babérokat. A közönség a versenyek közötti szünetekben sem unatkozott. A marossárpataki Nyereg Klub lovas iskola tagjai Marcus Gabriella vezetésével lovas bemutatót tartottak, idén is volt patkódobási verseny (Váradi Csaba Mátyás-huszár nyerte). A lovas programok körlovaglással zárultak. A szervezők mindenkit ízletes bográcsgulyással kínáltak, amit Nagy Attila mesterszakács főzött a helyi nőszövetségi tagok segítségével.
Fúvósok toboroztak, kerékpárosok versenyeztek
A helyiek nem pihenhették ki egészen az esti fáradalmakat, mivel másnap reggel 9 órakor a mezőcsávási fúvószenekar tagjai szekérre ülve, népdalokat és katonadalokat játszva hívogatták a őket. Közben az iskola udvarán is megpezsdült az élet: Sükei Kinga sporttanárnő irányításával az iskolások ügyességi és gyorsasági biciklis megmérettetésen vehettek részt, ahol a győzteseket értékes díjakat jutalmazták. Az ünnepi istentiszteleten, a helyi lelkész távollétében, Kristóf István pókakeresztúri lelkész hirdette Isten igéjét, aki a hálaadás szükségességéről, az ünnepnapok fontosságáról beszélt a híveknek.
Faragott helységnévtáblát mutattak be
A református templomból a szomszédos szoborparkba vonultak át a gyülekezet tagjai, ahol leleplezésre és bemutatásra került az a faragott tábla, amit Miholcsa József szobrászművész tervezett meg, s egy marosszentgyörgyi cég kivitelezett. A műsorvezető Kakasi Miska elmondta, hogy a falubejárati táblák kivitelezéséhez szükséges összeg egy részét a húsvéti jótékonysági bálon részt vett személyek biztosították, a fennmaradó, nagyobb részt önkormányzati pénzekből finanszírozták.
A magyaros motívumokkal díszített munkán magyarul és románul olvasható a település neve, a magyarországi testvértelepülések nevei, s rövidesen rá fog kerülni a település címere is. Egyelőre egy darab készült el, de rövidesen a falu mindhárom bejáratánál hasonló bejárati tábla lesz felállítva. Ugyancsak a szoborparkban emlékeztek a szervezők a település első világháborús hőseire. Marossárpatakon 1999-ben állították azt az emlékművet, amely a két világháborúban elesett helyi áldozatokra emlékeztet. Illyés Dénes Vörösmarty Szózat című versét szavalta, az egybegyűltek egy percnyi csenddel adóztak a hősök emlékére, majd Mózes Sándor és Módi Attila helyi önkormányzati képviselők koszorút helyeztek el az emlékműnél.
Helyi termékek kiállítása
A történelmi szoborparkban lezajlott eseményeket követően az iskolaudvaron folytatódott a rendezvény. A helyi értékeket népszerűsítő kiállítás résztvevőit Kakasi Miska műsorvezető mutatta be. „Napjainkban egyre kevesebb településünkön a kézműves, de mesteremberekben is egyre nagyobb a hiány. A társadalom fejlődésével, a fokozatos iparosodással a kézileg készített használati tárgyak helyét átvették az ipari termelés útján előállított termékek, így a régi foglalkozások a feledésbe merültek. Ezek felelevenítéséhez próbáltak hozzájárulni a szervezők a második alkalommal megszervezett kiállításukkal, amelynek célja a helyi népművészeti értékek és helyi termékek bemutatása, népszerűsítése. Egyszerűen fogalmazva: próbálják megmutatni a vendégeknek, hogy a történelmi szoborparkon és Teleki-kastélyon kívül mire büszkék még a sárpatakiak” – hangsúlyozta a műsorvezető.
Kozma Ildikó népi motívumokkal díszített, festett fát, magyaros fülbevalókat, hűtőmágneseket hozott a falunapra, Buksa László faragott virágtartó-állványokkal, fából készült játékokkal érkezett. Két fafaragó is jelen volt (Gálfi Tibor és Vajda Péter), akik faragott címereket, trófeatartókat, dísztárgyakat állítottak ki. Antalfi Zoltán a gyümölcspálinka 21 féle változatát vonultatta fel, amit a helyszínen meg is lehetett kóstolni. A mezőfelei Kiss család gyékényből készült kosárkákat, szatyrokat, virágtartókat, kalapokat, dísztárgyakat hozott el a népi termékeket bemutató kiállításra.
Oklevelek, néptáncfesztivál, esti koncertek
A szabadtéri színpadon a marossárpataki ifjúsági tánccsoport lépett fel először műsorával, amellyel a helyi lakodalmas népszokásokat elevenítették fel. Ebéd után a helyi Mátyás huszárok vezetésével, felvonultak a rendezvényre meghívott néptánccsoportok és huszárcsapatok. Ezután került sor a faluünnepség hivatalos megnyitójára. Köszöntőbeszédet mondott Kozma Barna, a település polgármestere, valamint Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A szervezők érdemoklevéllel ismerték el és köszönték meg két helyi fiatalember, Hánesz Arnold és Hánesz Edvin hagyományőrző tevékenységét, akik a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes táncosai, de ugyanakkor a marossárpataki néptáncoktatásban is szerepet vállaltak.
A néptáncfesztiválra hét település hozta el az idősebbektől tanult értékes néptáncát: Szabéd, Jobbágytelke, Marosszentanna, Magyaró, Vajdaszentivány, Gernyeszeg és a házigazda Marossárpatak. A Bekecs néptáncegyüttes színvonalas műsora után a Miklós Szilvia és Szilágyi Sándor nevével fémjelezett Hajlik a rózsafa társulat aratott nagy sikert a közönség körében.
Sötétedéskor az egyre ismertebb marosvásárhelyi Vecker együttes lépett színpadra és emelte a hangulatot, majd a helyi Mózes Sándor dalaira bulizhattak a sárpatakiak és vendégeik. Idén sem maradt a el a tűzijáték, amiben közel ezer személy gyönyörködhetett.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!