
Újabb ifjúsági egyesülettel gazdagodott Maros megye, lassan két hónapja aktív a Gyulakuta község Ifjúsági Közössége (GYIK). Megalakulásuk a megye többi ifjúsági szervezetének buzdítására történt, azonban hamar saját lábukra álltak. Sikeres szüreti bál megszervezése áll mögöttük, és a jövőre nézve is tele vannak ötletekkel.
2013. október 16., 16:292013. október 16., 16:29
2013. október 16., 16:402013. október 16., 16:40
Augusztus végén három ifjúsági egyesület tett látogatást Gyulakután. A nyárádszeredai, erdőszentgyörgyi, és balavásári fiatalok számoltak be szervezeteik tevékenységéről, amivel nagy hatást gyakoroltak a gyulakutaiakra, s néhány napon belül negyven fiatallal meg is alakult a GYIK, elsőként a szüreti bál megszervezésének célkitűzésével.
A szüreti felvonulás és mulatság régi hagyomány a községben, azonban ezt a szokást az elmúlt években elhanyagolták. A GYIK már megalakulásának első napjaiban megkezdte az előkészületeket, az első két hétben minden este próbáltak. A negyven csősz küküllő- és marosmenti dalokra legényes, leányos, illetve páros táncokat tanult be. A közösség egyik tagja, Orbán Ildikó elmondta, a próbákon nagyszerű hangulat uralkodott. „Bár nem a közösségépítés volt a fő cél, mégis nagyon összeszokott a csapat ezalatt a néhány hét alatt. Keményen dolgoztunk, de meg is lett az eredménye, most a pihenés következik egy közös hétvégi kirándulás során” – mesélte Orbán Ildikó. Felvonulás előzte meg a szeptember végi mulatságot, a csőszök lóháton és szekereken vonultak végig a község falvain. Ezt követte a hajnalig tartó bál, amelynek fénypontja a csőszök tánca volt.
A fiatalok a hétvégén kirándulást szerveznek Szentegyházára, amelynek fő célja a pihenés, de a közösségépítés sem elhanyagolandó szempont. A további célok között szerepel egy Haloween parti szervezése, és készülőben van egy téli kézműves vásár is, amelyen az egyesület tagjai által készített munkákat vásárolhatják meg a résztvevők.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!