
A következő hétvégén immár kilencedik alkalommal kerül sor a hőlégballon fesztiválra a nyárádmenti Vármezőn.
2014. szeptember 18., 17:592014. szeptember 18., 17:59
2014. szeptember 18., 17:592014. szeptember 18., 17:59
Szeptember 26 és 28. között ismét a léggömböké a tér égen és földön a felső-nyárádmenti Vármezőben. Az ország legnagyobb hőlégballon fesztiválját gőzerővel szervezik, hiszen idén is nagy látogatottságra számítanak. Kádár Levente főszervezővel és repülési igazgatóval beszélgetve tudtuk meg a legújabb fejleményeket.
Földön és égen
A vármezői hőlégballon fesztiválnak már a határokon túl is nagy sikere és elismerése van, így szinte egy teljes évet vesz fel a rendezvény szervezése. Eddig főleg a külföldi oldalra figyeltek, de most, az utolsó hetekben a hazai kérdésekkel, helyi szervezéssel vannak elfoglalva – mondta el Kádár Levente. És úgy tűnik, sokan fognak idén is a völgyben megbújó településre látogatni ebből az alkalomból, hiszen Szatmárnémetitől Mangaliáig vannak előre bejelentkezett turisták, és számos vendégre számíthatnak Maros és Hargita megyéből is.
Hogy mit láthatunk majd a földön és az égen, a főszervező sorolja: léggömbbel három csapat érkezik Szlovákiából, kettő Lengyelországból, egy egy a Moldovai Köztársaságból, többen Magyarországról, míg egy bolgár és egy ukrán csapat jelenléte kérdőjeles. Romániából három vagy négy léggömböt hoznak a román pilóták, és két székely csapat is kinyitja a „légzsákot”, mindkettő Maros megyei. Összesen 20-25 ballon emelkedhet majd a levegőbe.
Rókavadászat és felavatás
Jó tudni, hogy a léggömbbel való repülés szélfüggő sport, hiszen a ballont a légáramlatok viszik, a pilóta csak le-fel tudja irányítani a repülő alkalmatosságot, illetve kiválasztani a legmegfelelőbb szelet. Ezért repülni főleg a reggeli és kora esti órákban lehet. Így jövő héten pénteken, szombaton és vasárnap reggel 7 és 18 órától számíthatnak a léggömbök felemelkedésére a turisták.
Amint megtudtuk, idén sem hiányzik a csapatoknak kötelező reggeli repülés, a „rókavadászat” versenyszám, azaz egy léggömb felszáll, a többiek negyedóra múlva emelkednek fel és próbálják követni az elsőt, illetve megközelíteni annak leszállási helyét, és az ott elhelyezett céltárgyat hajítással eltalálni. A versenyszám alatt is vihetnek magukkal turistákat a repülő tárgyak. Mindazok, akik első alkalommal repülnek ballonnal, a nap végén a hagyományokhoz híven „grófi” címet kapnak a szervezőktől. Tehát a fesztiválon nem csak nézni lehet a ballonokat, hanem be is lehet szállni a kosarakba és fentről is megcsodálni a Bekecs környékét és a tekergő Nyárádot. Igaz ugyan, hogy ez nem a legolcsóbb mulatság, ugyanis egy repülés, amely akár 90 percet is tarthat, személyenként 320 lejbe kerül. De ha csak a kikötött léggömbbe száll be valaki, amely 20-25 méter magasságig emelkedik, annak is 20 lejt kell fizetnie öt perc látványért.
Más programok is lesznek
A fesztiválon nemcsak léggömbbel lehet repülni, hanem a motoros siklószárnyat is ki lehet majd próbálni. Aki azonban nem merészkedik a levegőbe emelkedni, az a napok folyamán látogathatja a kézműves vásárt, gyalogosan vagy szervezett kalandtúra révén megcsodálhatja Vármező természeti szépségeit és kipróbálhatja a Vármező és Szováta közötti keskenyvágányú gőzvonatot is, este pedig koncertekre várják a vendégeket. A kisebbekre is gondoltak a szervezők, a gyerekek a rengeteg felfújhatós csúszda, trambulin, mászófal, gyerekvonat bármelyikét próbálhatják ki.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!