Lassan halad az erdőszentgyörgyi kastély felújítása

Külsőleg más ruhába öltözött az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély. A belső munkálatokat is elkezdték, azonban összességében igen lassan halad a restaurálás. A kérdés hátterében anyagi okok húzódnak.

Gligor Róbert László

2013. október 23., 10:382013. október 23., 10:38

2013. október 23., 11:042013. október 23., 11:04

A Rhédey-kastély felújítását 2009-ben kezdték meg a kulturális minisztérium támogatásával, jelenleg mintegy 85 százalékban készültek el a munkával. Az épület új tetőzetet kapott, új külső színezés történt, több termet az eredeti forma szerint nyitottak meg, néhányban márványpadlót helyeztek el, belső tereket alakítottak ki, új mosdók épültek, és a belső lépcsőt is felújítják. Nem volt benne az eredeti tervben a freskók restaurálása, így ennek érdekében újabb projektet indítottak el, de még nem kaptak rá választ. A pince jórészt már elkészült, itt rendezvényekre, kiállításokra használható termeket alakítottak ki.

A kastély melletti bentlakás épülete magántulajdonban volt, hozzá tartozott a kastély udvara és a szomszédos salakos kispálya is. Tavaly decemberben a polgármesteri hivatal megvásárolta ezt az épületet a hozzá tartozó területekkel együtt, összesen 1,04 hektárt. Ez több szempontból is értékes a város számára, de elsősorban a kastélyudvar parkosítására összpontosít az önkormányzat – amelyre a tulajdonjog hiánya miatt  nem volt eddig lehetőség.

Kétszázezer lejes lépcső

Hogy miért nem haladnak a kastély felújítási munkálatai a kívánt ütemben? Csibi Attila Zoltán polgármester az egyik közösségi oldalon közzétett írásában egyrészt a kulturális minisztérium beszűkült anyagi keretét jelöli meg okként, de ennél furcsább esetről is beszámol, és úgy érzi, a restaurálást végző cég bosszúból késlelteti a munkát, amiért az elöljáró hajthatatlan és csökönyös módon ellentmondott a cég illetéktelen haszonszerzési kísérletének. Tavalyi beiktatása után néhány nappal ugyanis irodájában megkereste az új polgármestert egy férfi azzal, hogy írjanak alá egy szerződést a kastély pincelejáró lépcsőjének kivitelezéséről. Az ebben szereplő csaknem 200 ezer lejes összeg nem képezte a terv részét, a város helyi költségvetéséből kellett volna kifizetni. Bár „figyelmeztették”, hogy ha nincs szerződés, nincs további pénz sem a felújításokra, ezt az elöljáró nem volt hajlandó aláírni.

„Megtehettem volna, de nem visz rá a lelkiismeret az erdőszentgyörgyi emberekkel szemben, nem vagyok hajlandó elherdálni a közpénzt” – írta Csibi, aki úgy gondolja, akkor inkább csússzon a kastély átadásának határideje. Mint kiderült: a későbbiekben tárgyaltak a kivitelezővel a lépcsőről, mert szükség van rá, a kérdés csupán az ára, amely nemrég 200-ról már 60 ezer lejre csökkent!

Turisztikai tájékoztató iroda létesülne

A kastély felújítási munkálatai ugyan még nem fejeződtek be, de az önkormányzat már pályázik egy lehetséges rendeltetésre: országos turisztikai tájékoztató iroda létrehozását célozzák meg benne. A pályázat összértéke 326 ezer lej, ez a város 2%-os hozzájárulását is tartalmazza.

A pályázat eredményeképpen a kötelezően előírt eszközök beszerzése mellett az épületben három termet alakítanának ki: tájékoztató iroda, fogadószoba és konferenciaterem. Ezeket bebútoroznák, továbbá a település turisztikai értékeit bemutató szórólapok is készülnének.

A pályázat magába foglalja a turisztikai értékek felleltározását is Balavásártól Szovátáig, és ezeknek QR kóddal való ellátását, amely okostelefonokkal vagy számítógéppel értelmezhető, így a turista az objektumokról azonnali információkat kaphatna: történetükről, nyitva tartásukról, árakról stb. A pályázat elbírálása folyamatban van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés