
Fotó: László Ildikó
Maros megyében szeptember 7-én, vasárnap szervezik meg az 1Úton nemzetközi zarándoknapot, amikor az érdeklődők Nyárádselye és Jobbágyfalva között zarándokolhatnak.
2025. szeptember 03., 18:472025. szeptember 03., 18:47
A marosvásárhelyi EKE (Erdélyi Kárpát-Egyesület) és az Erdélyi Mária Út Egyesület közösen szervezi meg az 1Úton nemzetközi zarándoknapot szombaton. A zarándoklat célja, hogy a résztvevők közösen, imádkozva, énekelve járják végig az útvonalat,
Szombaton 12 órakor indulnak az érdeklődők Nyárádselyéből, útközben rövid megállók lesznek elmélkedéssel és közös énekléssel.
A tervezett megérkezés 17 óra körül lesz Jobbágyfalvára. A programot közös hálaadás zárja a helyi templomban. További részletekről Német Leventénél lehet érdeklődni a 0740 310 219-es telefonszámon.
Hargita megyében korábban szervezték meg a zarándoknapot.
Lesodródott egy jármű az úttestről hétfő délután Nyárádmagyarósnál, egy sérültet kórházba kellett szállítani – számolt be a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nem minden kórházban csatlakoztak az egészségügyi sztrájkhoz Maros megyében: a tiltakozáshoz a szívintézet, valamint a segesvári és dicsőszentmártoni kórház személyzete nem csatlakozott. Máshol azonban kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak.
Nagy erőkkel vonultak ki hétfőn a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók egy feltételezett lakástűzhöz a Kárpátok sétányán, de a helyszíni felderítés során kiderült, hogy nem keletkezett tűz.
Fontos napokon vannak túl a nyolcadikosok: hamarosan eldől, hol folytathatják tanulmányaikat. Ferencz Blanka gyermekpszichológus arra biztatja a diákokat, lássák árnyaltabban a helyzetet, hisz a köztes lehetőségek is jó fejlődési utat kínálhatnak.
Két személy tartózkodott a rakomány nélkül közlekedő nyergesvontatóban, amely vasárnap este Disznajón lesodródott az úttestről és egy udvaron állt meg – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Segesváron elektromos roller, Mezőzáhon pedig szalmabálák gyulladtak ki, Jobbágyfalván pedig két autó ütközött össze – ezeken a bevetéseken vettek részt a Maros megyei katasztrófavédelem munkatársai vasárnapra virradóan.
Közel négyszer a törvényes határ feletti alkoholszinttel vezette személygépkocsiját egy nyárádtői férfi péntek reggel Kerelőszentpálon, de nem sokáig, mert a rendőrök lekapcsolták a sofőrt.
Több akciót is végrehajtott a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken reggel a megyében, ezúttal a Nyárád mentére összpontosítottak.
Közösségi szurkolásra hívják a futballrajongókat Marosvásárhelyen: a labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzését és döntőjét óriás LED-kivetítőn közvetítik a Víkendtelepen.
Őrizetbe vettek egy 62 éves Hargita megyei férfit, akit felfüggesztett jogosítvánnyal és pszichoaktív szer hatása alatti vezetésen értek tetten Maros megyében.
szóljon hozzá!