
Fotó: Boda L. Gergely
A környezetvédelem, az elegancia és a kényelem is fontos szempont volt azokban az üzleti tervekben, amelyet tizenegyedik osztályos diákok készítettek gyakorló cégeik számára. Az Üzleti terv vetélkedő régiós szakaszán Marosvásárhelyen hat megye legjobbjai mutatták be ötleteiket.
2014. május 06., 15:532014. május 06., 15:53
2014. május 06., 16:142014. május 06., 16:14
Az Üzleti terv nevű vetélkedő arra sarkallja országszerte a tizenegyedikes diákokat, hogy alapítsanak egy gyakorló céget, amelynek segítségével betekintést nyerhetnek egy vállalkozás elindításának kulisszái mögé. A középiskolások érdekes ötletekkel jelentkeztek a vetélkedőre, volt olyan csapat amely a kartonpapírból készült csomagolást ajánlotta a műanyag helyett, mások személygépkocsik eladását szerették volna megnövelni egy üzleti stratégia által, de egy hagyományos ruhaszalon tervét is bemutatták. A középrégiós szakaszon hat megye legjobbjai mérték össze tudásukat, a versenyzők Brassóból, Nagyszebenből, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyószentmiklósról, Gyulafehérvárról érkeztek, akiket a marosvásárhelyi csapat látott vendégül. Nemcsak a diákok adtak elő a régiós döntőn, tanárok és a szakmában dolgozók látták el tanácsokkal a fiatal vállalkozókat.
A vetélkedő házigazdája a Maros Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek elnöke, Molnár Péter elmondta, egy új, fiatal vállalkozói generációt szeretnének kinevelni. „Nagyon fontos a diákok számára, hogy konkrét tapasztalatokat gyűjtsenek ezen a téren, hiszen a különböző tantárgyversenyeken többnyire elméleti tudást kérnek számon. Mi szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a gyakorlatra. Átnéztem az üzleti terveket, nagyon ígéretesek, azt is el tudom képzelni, hogy néhányból igazi vállalkozás lesz” – tudtuk meg Molnár Pétertől.
A csapatoknak 30 perc állt a rendelkezésükre, hogy bemutassák üzleti terveiket és válaszoljanak a zsűri esetleges kérdéseire. A gyakorló cégekben 10-15 diák munkája lelhető fel, a bemutatást azonban csak 2-3 képviselő bonyolította le. A gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium 15 diákja dolgozott az autókereskedéssel foglalkozó gyakorló cégen, közülük ketten érkeztek Marosvásárhelyre, hogy a régiós döntőn is bemutassák üzleti tervüket, tudtuk meg Elekes Mónika felkészítő tanártól. „Autókereskedéssel foglalkozó cégünkkel jelentkeztünk a versenyre, amely elnyerte Hargita megye legjobb gyakorló cége címet, amire nagyon büszkék vagyunk. A gyerekeknek ez egy nagyon jó tapasztalatszerzési lehetőség, egy életre szóló élmény” – mondta a pedagógus.
Minden csapatot megdicsért a zsűri a díjkiosztón, hiszen a régiós szakaszon való részvétel önmagában nagy elismerés. A harmadik helyezést a szebeni csapatnak ítélték a bírák, második helyen pedig a gyulafehérvári diákok végeztek. Az országos döntőn az első díjas marosvásárhelyi csapat vesz majd részt, ők a Kereskedelmi Gimnázium diákjai. Egy különdíjat is osztott a zsűri a leginkább újat hozó ötlet gazdáinak, azaz a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Szakközépiskola diákjainak a kartonpapír csomagolás népszerűsítéséért.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!