Körtvélyfájiak sikere a mesemondó-versenyen

Szombaton, a Jeddi Benedek Elek Általános Iskola szervezésében tartották a második osztályos tanulók számára kiírt mesemondó-verseny megyei szakaszát. Az októberben sorra kerülő sepsiszentgyörgyi országos döntőn való részvételre két tanuló szerzett jogot.

Berekméri Edmond

2014. április 08., 16:162014. április 08., 16:16

2014. április 08., 16:162014. április 08., 16:16

Egyikük, Berekméri László a körtvélyfáji iskola tanulója, akit Szabó Kinga tanítónő készített fel a versenyre. A tanítónő elmondta, hogy már az is nagy eredménynek számított, hogy ott lehettek Lászlóval a megyei döntőn, amelyen nagyon sok ügyes, jól felkészült tanuló mondott magyar népmesét. „Kovács Margit magyartanár volt a zsűri elnöke, aki részletes kiértékelőt tartott, erényekre és hibákra egyaránt rámutatva. László egy kevésbé ismert magyar népmesét adott elő: A béka, a kolbász meg az egér címmel, betartva a kért szempontokat, követelményeket. László szépen és tisztán beszéli a magyar nyelvet, helyesen ejti a hosszú magán- és mássalhangzókat, figyelt arra, hogy a hangutánzó szavak hangsúlyozását ne vigye túlzásba, a mese végén az ereszkedő hangsúlyról sem feledkezett meg” – fejtette ki a pedagógus, aki elismerő szavakkal szólt a verseny szervezőiről is. A keretmese amellett, hogy érdekes színfolt volt, a hangulatot is oldotta, akárcsak a helyi citerások közreműködése. A gyerekek mesemondás után virágot kaptak az elhangzott mese címével, amellyel a mesefát díszítették fel.

Szabó Kinga tanítónőt arra is megkértük, hogy néhány szóban jellemezze tanítványát. Megtudtuk, hogy bár humán beállítottságú gyerek, László matematika órán is kiválóan teljesít. „Gazdag szókinccsel rendelkező, mindenkivel barátságos, közlékeny, néha fecsegő legényke, de mindig tisztelettudó. Nagyon jó képességű tanuló, értelmiségi szülők gyermeke, akivel sokat foglalkoznak otthon is” – hangsúlyozta a tanítónő.

László érdeklődésünkre elmondta, hogy már nagyon fiatal kora óta szereti a meséket. „A megyei döntőben egy tréfás állatmesét osztottam meg a jelenlévőkkel. Nem izgultam, jól éreztem magam a versenyen. Azért is választottam ezt a mesét, mert egyik kedvenc állatom a béka. Többször fogtam már, szeretem tanulmányozni a mikroszkópommal. Nagy öröm számomra, hogy ott lehetek az országos döntőn, az egész család és az osztálytársak is büszkék rám” – mondta a kis mesemondó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés