
Több szakaszban zajló tudatosító kampány révén veszik célba a vidéki iskolákat, hogy a legkisebbekkel is megismertessék a Natura 2000 védett területeket és azok élővilágát. Az első szakasz alig zárult, máris a másodikon dolgoznak a gyerekek, akik nagyon lelkesen fogadták a kezdeményezést.
2014. április 02., 19:132014. április 02., 19:13
A program része a Nyárádmente Kistérségi Társulás és partnerei által működtetett A biodiverzitás megőrzése és fenntartható fejlődés a Nyárád és Küküllők mentén nevet viselő projektnek, amelyet a környezetvédelmi minisztérium révén európai forrásokból támogat a Környezetvédelmi Operatív Program. A több hónapos kampány egy része az iskolákat célozza meg, itt is több rendezvénysorra kell számítani, mint például iskolai ismeretterjesztő foglalkozások, versenyek, egynapos erdei iskolai foglalkozások és nyári természetvédelmi táborok. Ennek első szakasza zárult a napokban.
Sok helyen, sok gyerekkel foglalkoztak
A kampány célja, hogy a gyerekek úgy ismerkedjenek meg a Natura 2000 fogalmával és jelentőségével, hogy közben lerakjuk azoknak az életviteli ismereteknek az alapjait, amelyeknek segítségével mérsékelhető a biodiverzitás csökkenésének üteme – fogalmazta meg portálunknak Kelemen Melinda, a lebonyolító marosvásárhelyi Milvus madártani és természetvédelmi egyesület munkatársa. Egy-egy iskolában 30-35 gyerek számára tartottak kétórás foglalkozást, amelynek során a tanulók megismerkedtek a Natura 2000 fogalmával, a Nyárád és Küküllők vidékének élőhelytípusaival, az itt élő állatokkal, az azokat veszélyeztető tényezőkkel és azokkal a viselkedéselemekkel, amelyek ennek az élővilágnak a megőrzését segíthetik. A gyerekeknek lehetőségük volt helyes cselekedetek felvállalásával jelképesen örökbe fogadni különböző állatfajokat.
A kampány során a Nyárád és Küküllők vidékén minden községbe, városba eljutottak, de a Maros mentére is ellátogattak, míg a megyehatáron túl Etédre és Parajdra, összesen harminchat helyre. Kelemen Melinda igen sikeresnek tartja a lezárult szakaszt, a gyerekek nagy érdeklődéssel várják a folytatást is, és szinte mindenhol a diákok jelképesen örökbe fogadtak egy vagy több állatot.
Verseny következik
A kampány második lépéseként ezekben az iskolákban Ifjúság és a Natura 2000 címmel versenyt írtak ki, amelynek keretében a gyerekek egyénileg vagy csoportosan kiválasztják az örökbe fogadott harmincnégy állatfaj valamelyikét, és ezzel neveznek be két kategória valamelyikében. Azaz vizuális és nyelvi eszközök (rajz, festés, szöveg, vers, szlogen) segítségével posztert készítenek az adott állatról vagy prózában, mesében mutatják be a fajt, annak ökológiai szerepét, hasznát, az őt veszélyeztető tényezőket és a védelmi lehetőségeket. A pályamunkákat április 11-ig adhatják le a jelntkezők, a díjazottak jutalomként erdei iskolában vagy nyári természetvédelmi táborban vehetnek részt.
Nagy a lelkesedés
A gyulakutai általános iskolákban nagy érdeklődéssel fogadták a gyerekek a kampányt, és a meghirdetett versenyre minden osztályból két csoport jelentkezett be, azaz száznál több diák veszi ki részét a munkából – tudtuk meg Fülöp Zsuzsa tanárnőtől. A gyerekek nagyon remélik, hogy nyerni fognak, és részt vehetnek majd a nyári táborban is. Hasonló lelkesedéssel fogadták a kezdeményezést a nyárádmagyarósi iskolában. A tájékoztató foglalkozásokon a diákok számos fajt felismertek és el tudtak helyezni a környezetben. Mivel falusi gyerekekről van szó, nagyon gazdag természeti ismerettel rendelkeznek, de azért voltak olyan állatfajok, amelyekről nem tudták, hogy a környezetükben is élnek – mondta el Gálfalvi Hajnal tanárnő, akitől arról is értesültünk, hogy a meghirdetett versenyre huszonnégy tanuló nevezett be.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!