Kínlódást jelent a román nyelv

Elemi osztályokban román nyelvű kommunikációt tanulnak a magyar diákok, azonban ez nem jelenti azt, hogy negyedik osztály végére kifogástalanul beszélik a nyelvet. A gondok ötödikben kezdődnek, amikor irodalmat is tanulnak már, ugyanazon a szinten mint a román anyanyelvűek.

Becze Dalma

2014. november 05., 11:552014. november 05., 11:55

2014. november 05., 11:552014. november 05., 11:55

A legkönnyebben úgy lehet megtanulni egy nyelvet, ha a gyakorlatban is használjuk. A román nyelv kihívás a magyar gyerekek számára, főleg azoknak, akik nem élnek román nemzetiségűek által is lakott közösségben. Az iskolában nem beszélni tanítják a gyerekeket, így gondolja a szülők többsége.

Ábrám Noémi öt gyerek édesanyja úgy véli, nem csak a tantervvel vannak gondok, létezik egyfajta társadalmi elzárkózás is. „Emlékszem, gyerekkoromban együtt játszottunk a román gyerekekkel, így sokkal könnyebben elsajátítottuk a nyelvet. Manapság azonban a magyar gyerekek szintén a magyar gyerekek közösségét keresik. Ez szülői befolyásolástól is függ. Az elzárkózás miatt a gyerekeknek könyvből kell megtanítani a román nyelvet, ez olykor kínszenvedés. A iskolai egy-négy osztályban kommunikációt tanulnak, ez játékosabb, érdekesebb. Ötödiktől azonban bekövetkezik a nagy törés, amikor román irodalmat tanulnak, olyan szinten, mint a román anyanyelvű diákok. Ezen a ponton kezdik tehernek érezni a román nyelvet, nem motiválja semmi őket a tantárgy tanulására. A gyerek végigkínlódja az iskolát, nagy nehezen leérettségizik, és igyekszik minél inkább elkerülni a nyelv használatát. Én nagyon szeretném – és sok szülő így van ezzel –, hogy a gyerekeim jól megtanuljanak románul, és tudjanak érvényesülni itthon is. Azonban a tanügy részéről is szükség lenne jobb együttműködésre, mert így csak a cél ellenkezőjét érik el” – hangsúlyozta az édesanya.

Az új tanterv értelmében két évet szánnak arra, hogy a gyerekek románul beszélgessenek az iskolában. Dóczy Melinda tanítónőtől megtudtuk, előkészítőben és első osztályban még csak beszélgetéssel telnek a román órák. „Eddig az első osztályos tantervben szerepelt a beszélgetés, és másodiktól kezdődött az írás, illetve az olvasás. Ez most is így van, csak hozzáadódik még egy év beszélgetés előkészítőben. Az első két évben játékosan tanuljuk a nyelvet, fokozatosan haladunk előre. Inkább az a cél, hogy a gyerek megtanulja, az üzletben hogy kérjen egy kenyeret, nem pedig az, hogy elemezzen egy verset. Az ötödikbe való átlépés minden tantárgyból nehéz, de a román esetében különösen, mert egyes irodalmi művekben olyan régies kifejezések vannak, amelyeket a román anyanyelvűek sem értenek. Reméljük, hogy ha már az elemi oktatásban változtattak a tanterven, ennek lesz folytatása” – mondta a tanítónő.

Középiskolában még nehezebb dolga van annak, aki nem érti és beszéli kellőképpen a román nyelvet. Itt már az érettségire való készülődés a cél, nincs idő olyan dolgokkal foglalkozni, amit már addig tudni kellene. Nagy Judit Emőke román szakos tanár elmondta, igyekeznek segítséget nyújtani ezeknek a diákoknak. „Többnyire a vidékről érkezőknél merül fel az, hogy nem ismerik elég jól a nyelvet. Főleg kilencedikben és tizedikben fektetünk hangsúlyt ennek korrigálásra, konzultációk vagy plusz feladatok segítségével. Ezután azonban már fel kell zárkózniuk, nekem pedig muszáj azt tanítanom, ami az érettségire kell. Ezen kellene változtatni. Ameddig az érettségi anyagát nem változtatják meg, hiába tanítok kíméletesen, pontosan a magyar diákkal szúrok ki” – mondta a pedagógus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés