Kezdenek hazatérni a fiatalok

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros megyei szervezete ebben a hónapban két méhészeti tanfolyamot is szervezett. Csomós Attila mérnököt, a szervezet elnökét kérdeztük a gazdatársadalomnak nyújtott segítő akciókról, a vidéki emberek felkészültségéről.

Bakó Zoltán

2014. február 25., 16:352014. február 25., 16:35

2014. február 25., 16:532014. február 25., 16:53

Arra a kérdésre, hogy: miért jó az, ha a méhészettel foglalkozni kívánók elvégzik a tanfolyamot, elvégre sokan vannak, akik minden elméleti felkészülés nélkül méhészkednek, kizárólag a tapasztalataikra és az ismerőseiktől kapott információikra alapozva, az elnök kifejtette a kezdeményezés lényegét. „Arról van szó, hogy a napokban megjelent a méhészeti törvény, amely farmerré lépteti elő – vagyis jogaikba helyezi –  a méhészkedőket, ezt a lehetőséget pedig ki kell használni. Annál is inkább, mert farmerként jogosultak a támogatások megpályázására” – magyarázta. Ilyen körülmények között pedig csak úgy érdemes ezzel foglalkozni, ha kellő ismeretekkel is rendelkezik a méhész. Ez így már nem hobbi-tevékenység, hanem szakma. Az emberek pedig igénylik a felkészítést. Ez abból is látszik, hogy egy hónap alatt két tanfolyamot is kellett indítani. Az elsőre ugyanis beteltek a helyek, igénylő pedig jócskán volt – magyarázta.

Húsz gazdakör hívta

De nem csak méhészetről szól a felkészítés, sőt, alapvetően nem arról. A tejtermeléssel, a földeladással kapcsolatos újdonságok, a legeltetési törvény, a polgári törvénykönyv haszonbérleti szerződésről szóló újdonságai nagyon érdeklik a falu emberét. Végülis ők ebből élnek, érdekük, hogy ismerjék az újdonságokat. De legalább ugyanennyire érdekli őket a támogatási rendszer, a családi gazdaságok és a farmok által lehívható pályázatok skálája. Az érdekérvényesítés és érdekképviselet vonatkozásai is fontosak számukra. Az elnök elmondta: „Csak az idén több mint húsz településről hívtak meg a gazdakörök felkészítőket, előadásokat tartani az említett témákban. Szervezetünk a gazdakörökkel áll szoros kapcsolatban, de ez nem azt jelenti, hogy olyan helyre nem megyünk, ahol nincsenek gazdakörök, vagy olyan gazdakörök működnek, amelyek nem a mi szervezetünkhöz csatlakoztak. Mindenhova megyünk, ahova hívnak. Legutóbb például Nyárádszeredában, Csejden, Dózsagyörgy községben voltunk.” Csomós Attila szervezeti elnök, Bocz István állatorvos, Szász Zoltán szakmai előadó képezik a falujáró csoport kemény magját. Hozzájuk csatlakoznak alkalmanként APIA-vezetők, vidékfejlesztési igazgatósági szakemberek, mezőgazdász-mérnökök, állattenyésztők, egy olyan lelkes csapat, akiknek szívügye a magyar gazdáknak segítséget nyújtani.

Jönnek a fiatalok

A szervezet elnöke szerint az utóbbi időben kezdenek komolyabban érdeklődni a falusi emberek a szakmai kérdések iránt, akarat tehát van. A baj az, hogy gyenge a felkészültségük, hiányoznak az alapok. Az uniós csatlakozás előtt és közvetlenül utána elintézték egy kézlegyintéssel azt, aki figyelmeztette őket a későbbi buktatókra. Most már rájöttek, hogy hiba volt, hogy „a tudás hatalom” elv érvényesült. Csakhogy, most azt is be kell pótolni amit akkor elmulasztottak, ami dupla munkával jár.

Az elnököt bizakodással tölti el a fiatalok viszonyulása. „Egyre több fiatal, faluról elszármazott ember tér haza, hogy megpróbáljon a mezőgazdaságból megélni. Olyannal is találkoztam – többel is – aki külföldön kereste a boldogulást, nem jött össze neki, s most itthon, falusi környezetben próbál talpon maradni. Ők a legérdeklődőbbek. Azért is, mert egyszer már befuccsoltak, most megpróbálják elkerülni a csődhelyzetet. Látszik rajtuk az őszinte érdeklődés, a tenni akarás vágya. Mi pedig, amennyiben tőlünk telik, segítünk nekik” – zárta az elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés