
Fotó: Gligor Róbert László
Nyárádszeredában viszonylag kevesebb dolguk akadt a mentőegységeknek az ünnepi időszakban.
2014. január 07., 14:512014. január 07., 14:51
A nyárádmenti rohammentő szolgálat vezetője, Draxel Brigitta Katalin szerint „lezserebb” időszakon vannak túl, ugyanis december 23-25. között egyetlen riasztást sem kaptak, míg december 27. és január 2. között is csupán kilenc esetben volt szükség a segítségüjkre. A közeli Gegesbe, Nyomátra, Backamadarasra szálltak ki, illetve egy esetben helyben kellett közbelépniük. Leggyakrabban hasi és gericfájdalmak, vágott sebek, hőhullámok, fejfájásos rosszullét vagy alkoholfogyasztás miatt riasztották őket. Január elsején egy balesethez kellett kiszállniuk, az iszlói útelágazás közelében egy autó az árokba borult, miután néhány perccel azelőtt Iszlóban már nekiütközött egy hídkorlátnak. A gépkocsi mindhárom utasa kórházi ellátásra szorult.
Ennél több dolga volt a a nyárádszeredai sürgősségi mentőállomásnak: december 24. és január 2. között összesen 48 esetben riasztották őket a megyei sürgősségi diszpécserszolgálattól. Legtöbb esetben fájdalmak vagy szülés előtti vajúdás miatt hívták őket, viszont nőtt a pszichés betegekhez való risztás száma, volt olyan eset, ahová rendőri vagy csendőri jelenléttel kellett kiszállniuk. Az egy évvel ezelőtti időszakhoz viszonyítva a karácsonyi ünnep idején nem, viszont újesztendőkor megnőtt a kiszállások száma, és január elsején ők is jelen voltak az iszlói útelágazásnál történt balesetnél, két személyt ők szállítottak el, egyiket súlyos állapotban. A nyárádszeredai mentőállomás hat községet és egy kisvárost, összesen negyvenegy települést lát el egy B típusú, asszisztenssel és gyógyszerrel ellátott sürgősségi mentőautóval – tudtuk meg Ungurean Angela vezetőtől.
A helyi SMURD egység vezetője, Draxel Brigitta Katalin ezúton is felhívja a lakosság figyelmét, hogy a nyárádszeredai egységnél a megyeközpontitól eltérően nincs betegellátási szolgálat, azaz orvosi szolgáltatásokat helyben nem tudnak nyújtani azoknak, akik ide betérnek. Az egység csak kiszállásokon és betegszállításban vesz részt, de azt, hogy egy segélyhívásra a mentőautó vagy a rohammentő érkezik, azt a megyei diszpécserszolgálat dönti el. Draxel arra kéri a lakosságot, hogy szükség esetén bizalommal hívják az 112-es számon a megyei diszpécserszolgálatot, mert mindig van magyar nyelvű vagy a magyar nyelvet is beszélő munkatárs a hívásokat fogadó pontban.
Azt is megtudtuk, hogy a nyárádszeredai katonai tűzoltóság riasztásai alkalmával a rohammentők is velük tartanak a helyszínre, de egy november 29-én történt székelyberei tűzeset óta nem kellett ilyen esetekhez kivonulniuk. A tűzoltóegységet csupán január 6-án riasztották egy nyárádszeredai lakóházhoz, ahol egy kémény gyulladt ki.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!