
Fotó: Gligor Róbert László
Összeültek a Nyárád és Kis-Küküllő mente önkormányzatai, a megyei környezetvédelmi és erdészeti intézmények, civil szervezetek azzal a céllal, hogy konzultatív tanácsot hozzanak létre.
2013. július 25., 16:222013. július 25., 16:22
2013. július 25., 16:362013. július 25., 16:36
A tanács szerepe segíteni munkájában a Nyárád és Kis-Küküllő mentét felölelő Natura 2000 területek gondnokságát azzal a tudományos tanáccsal együtt, amely már előzőleg, 2011 végén megalakult tizenkét taggal.
A találkozón résztvevőknek Kovrig Zoltán, a gondnokság igazgatója mutatta be a közel 91 ezer hektáros Natura 2000 védett területet, amelyhez még két természetvédelmi rezervátum felügyeleti jogát is megkapták a környezetvédelmi minisztériumtól. Kovrig azt a pályázatot is bemutatta, amely révén a gondnokság 2015-ig megszervezi e területek felügyeletét, felmérését és menedzsmenttervét is. Már készültek reklám- és tájékoztató anyagok, hamarosan húsz községben és kisvárosban információs táblákat is kihelyeznek.
Nagy Attila András biológus, a gondnokság munkatársa a területeken élő védett növény- és állatfajokat mutatta be, majd számba vette azokat a tényezőket, amelyek veszélyforrást jelentenek: erdőtarolás, tarlóégetés, folyó menti favágások és mederszabályozások, kavicskitermelés és szeméttárolás. A megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője, Dănuţ Ştefănescu elismerte: a vízügy engedély nélkül végez felelőtlen munkálatokat, irtásokat, ugyanis csak karbantartási munkálatokat jelent le, és erre nem köteles engedélyt kérni. Az intézményvezető azt is elmondta: Maros megye területének 40 százaléka védett vagy természetvédelmi területnek számít, de az általa vezetett hivatal személyzeti hiánnyal küszködik, egyetlen emberük foglalkozik a Natura 2000 kérdéskörével, továbbá a környezetvédelmi őrségnél is csupán két személy van, aki konyít a kérdéshez. Ezért is nagyon fontos, hogy a Nyárádmente Kistérségi Társulás és partnerei megszerezték a területek felügyeleti jogát, és elismerte, hogy munkájukat komolyan végzik.
A találkozó végén Antal Zoltán kistérségi intézményi ügyvezető mindenkinek a segítségét kérte, és állandó kommunikációt javasolt, hogy minél hatékonyabban végezhessék munkájukat, ugyanis a hatóságok előzetes tájékoztatási kampányának hiánya miatt a lakosság sok téves információ birtokában van.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!