Két Pro Urbe díjat adtak át Szovátán

•  Fotó: Ábrahám Szilárd

Fotó: Ábrahám Szilárd

A Pro Urbe díjat olyan személyeknek adja a szovátai önkormányzat, akik a város fejlesztésén munkálkodtak, jeleskedtek, hozzájárultak a település szellemi felemelkedéséhez is. Eddig öt szeméyiség kapott ilyen kitüntetést 2000-2007 között, és nemrégiben a város vezetői újabb két személynek nyújtották át ezt, helyi tanácshatározat értelmében. Mindkét kitüntetett személy a fürdőváros magyarországi testvértelepülésének vezetője, de mivel nem sikerült programjaikat egyeztetni, nem egyszerre, hanem külön-külön vehették át a díjat.

Gligor Róbert László

2013. december 04., 10:102013. december 04., 10:10

2013. december 04., 10:102013. december 04., 10:10

Elsőként Tata város polgármesterének, Michl Józsefnek nyújtották át a kitüntetést. A két település 2002 óta áll baráti viszonyban, s ez a kapcsolat a szovátai diákoknak, pedagógusoknak, nyugdíjasoknak egyaránt lehetőséget nyújtott különböző programokban való részvételre. A díjátadón Michl József azt emelte ki, hogy Szováta hatalmasat fejlődött az utóbbi években, míg Péter Ferenc polgármester a két település erős kapcsolatára mutatott rá. Testvérkapcsolatainak ápolása érdekében tett erőfeszítések elismeréseképpen Tata város idén az Európa Tanácstól megkapta az Európa Díjat.

Néhány nappal később Budapest XIII. kerületének polgármestere, az ötödik mandátumát töltő dr. Tóth József kapott kitüntetést. A tizenöt éves kapcsolat során számos szovátai pedagógus konferenciákon, a diákok angol nyelvű táborokban vehettek részt, emellett a két város közös európai projekteket is dolgozott ki. Az anyaországi fél támogatta a szovátai Teleki Oktatási Központ „alapjainak” letételét a néhai Bíró István idejében, segített a Danubius csoportnak megvásárolni a szovátai fürdő- és kezelőbázist.

Bár a tízezer lakosú sóvidéki város és a száztízezres fővárosi kerület nem azonos „súlycsoportban” van, mégis a kapcsolatok élnek, sok személyes tartalommal is telítődtek, ezt pedig tovább mélyíti, erősíti ez a kitüntetés is – vélik a polgármesterek. Péter Ferenc szovátai elöljárót a budapesti önkormányzat szervezettsége nyűgözi le, szerinte ez a legdinamikusabban fejlődő városrész, van mit tanulni ott. Ezzel szemben Tóth Józsefet a kultúra, összetartozás és a gazdasági potenciál ragadja meg, véleménye szerint a kisváros mikrokörnyezete hasonlít a budapesti makrokörnyezethez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés