Koszorúzási ünnepséggel folytatódott Nyárádszeredában vasárnap a Bocskai István fejedelem emlékére szentelt ünnepségsorozat. Ezen a héten főleg a kulturális és sportrendezvények, valamint a farsangvégi szórakozások nyernek teret a programban.
2012. február 20., 16:552012. február 20., 16:55
2012. február 20., 17:102012. február 20., 17:10
A vasárnapi ünnepi istentiszteleten Székely Endre református lelkész azzal az ószövetségi történettel példázott, amikor Hágár elmenekül Ábrahám házából, de Isten angyala visszatéríti őt a pusztaságból. „Ugyanígy kérdi meg Isten a mi népünket is, hogy honnan jösz és hová mész.” Mert ez a nép az ezerszázéves történelemből, a tatárdúlásokból, sanyargatott sorsból, elveszített szabadságharcokból jön, de jövője csak akkor lehet, ha lesznek a mindennapos harcokat felvállaló magyar férfiai és gyerekeket vállaló, a következő nemzedékeket felnevelő édesanyái.
Sándor Szilárd unitárius lelkész azt hangsúlyozta, hogy az akadályok előtt az ember segíteni tud önmagán az isteni hittel, vallásos lelkülettel. „Milyen nagyszerű lehetett valamikor régen, amikor egy közösség egyöntetűen tudta felemelni azt, akit vezetőjének elfogadott, akikkel együtt haladhatott azon az úton, amelynek eredménye a mi jelenünk” – mondta Sándor Szilárd utalva Bocskai korára.
Békefeltételeket diktált
„Nem kedvezett neki a kor, amelyben élt” – kezdte beszédét Székely Endre, aki a fejedelem, harcos és politikus Bocskai István személyiségét méltatta. A Habsburg-párti fiatal nemes már 35 évesen váradi főkapitány volt, de a gyanakvó császári udvar félreállította őt. A népét szerető főúr nem élhetett tétlenül a maga birtokán, amikor Básta csapatai kegyetlenkedtek a magyar földön, az ország két pogány között volt prédának kitéve, hogy azt írta egyik krónikás: „aki ezután jön, annak csak a temetés végtisztessége jut”. De a fiatal Bethlen Gábor felajánlja neki az erdélyi fjedelemséget, s innen kezdve a kocka el volt vetve. 1604 októberében legyőzi Belgioso seregeit, maga mellé állítja a hajdúkat és a bihari főurakat, majd csatlakozásra hívja fel az erdélyieket is. 1605. február 16-án visszadja a székelyek szabadságjogait.
Öt nap múlva Nyárádszeredában a székelyek „Erdély törvényes és megválasztott fejedelmének” kiáltják ki, majd áprilisban Szerencsen a magyarországiak is megválasztják, szeptemberben pedig a szászok is felesküsznek neki. Fejedelmi nagysága az volt, hogy alig kétéves uralkodása alatt békefeltételeket diktált az osztrák császrnak, okos politikájával lecsendesítette a török szultánt, megmutatta a világnak, hogy hogyan lehet „két pogány között megmaradni”. Ezért is áll annyi más alkotással együtt Nyárádszeredában is kálváriákat megjárt szobra a róla elnevezett téren, amelyet 1906-ban, az általa kikényszerített bécsi béke 300. évfordulóján emelt számára a hálás utókor.
Térzene mellett koszorúztak
Az istentisztelet végén a helyi Nagy Eszter és Váradi Imre mutattak be rövid műsort középkori vallásos énekekből, majd a főtéri szobornál hajtottak fejet az ünneplők. A helyi Credo adventista fúvószenekar térzenéje kíséretében helyezett el koszorút a szobornál a helyi önkormányzat, Szerencs küldöttsége, a helyi református és unitárius egyházak, a helyi és megyei RMDSZ, a helyi SZNT, MPP, a Bocskai István Iskolaközpont, a Bocskai István Dalkar, a Bocskai István Alapítvány, az EMI és a Marosszéki Vitézi Rend.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!