
Fotó: Gligor Róbert László
Gyűlnek a résztvevők és az adományok – Makfalván lázasan készülnek a székelyek háromszéki nagy tiltakozó menetelésére.
2013. október 10., 14:322013. október 10., 14:32
Makfalva község vezetőiben, a helyi Székely Tanácsokban már a nyár folyamán felmerült az a gondolat, hogy hamarabb induljanak útra a székelyek október 27-i nagy menetelésére, akár szekérrel, lóháton vagy gyalog, és útközben toborozzák a résztvevőket. Márton Zoltán makfalvi polgármesternél arról érdeklődtünk, mire jutottak a kérdésben. A szervezést felvállaló elöljáró elmondta: teljes erőbedobással készülnek az útra, a gyalogos csapat létszáma napról napra gyarapodik. Legalább tíz szekér a rendelkezésükre áll, s számításaik szerint félszázan vágnának neki az útnak október 24-én, csütörtökön, minden szekérrel öt személy utazna, hogy a lovakat se terheljék meg túlságosan a hosszú távon. Három napon át toboroznának azokon a településeken, amelyeken áthaladnak: hangosbemondókkal népszerűsítenék a menet célját, és részvételre szólítanák fel az embereket. Ezeket az akciókat a csapattoborzók mintájára képzelték el, ezért lehet, hogy még verbunkot is járnak. Remélik, akciójuk eredményes lesz, és azt sem tartják kizártnak, hogy már hozzájuk is csatlakoznak menetelők.
Márton Zoltán elmondta: mint mindent, kezdetben ezt is nagy lelkesedéssel vették tudomásul a makfalviak, de most, amikor már konkrétumokról van szó, kissé visszafogottabbak az emberek, és ez szerinte érthető. Az, aki munkahellyel rendelkezik, kevésbé valószínű, hogy két vagy akár több napot hiányozhat. Ettől függetlenül mindenki jónak tartja az ötletet. Ugyanakkor a szervezők már megkezdték az támogatások gyűjtését is, hiszen a lovak abrakoltatása, a résztvevők ellátása, szállásolása nem kis összegbe kerül. A napokban kiderül, hogy az adakozó kedv tükrözi-e a lelkesedést, vagy csak üres szavakat kaptak eddig.
A község MPP-s polgármestere fontosnak tartja, hogy pártállástól függetlenül minél több székely vegyen részt a menetelésen, ezért a szomszédos Kibéd RMDSZ-es polgármesterét is felkérte, csatlakozzanak a szekeres-gyalogos toborzóhoz. Megkeresésünkre Dósa Sándor elmondta: valóban kaptak felkérést, és bár konkrét számokat nem tud mondani, az mégis biztos, hogy Kibédről is indulnak szekerek a két hét múlva kitűzött tiltakozó akcióra.
A menet 24-én 10 órakor indul a makfalvi templom elől Szolokma–Etéd–Kobátfalva–Nyikómalomfalva–Székelyszentlélek–Székelyudvarhely–Homoródszentmárton–Vargyas–Barót–Szárazajta–Zalán–Angyalos–rétyi keresztút vonalon, összesen 34 települést érintve. Márton Zoltán azt is hozzátette: a makfalvi toborzó szekerek október 26-án közelítenék meg a háromszéki helyszínt, majd 27-én ünneplőbe öltözve vonulnak Réty felé, ugyanis valószínűleg ott fognak találkozni azokkal a Makfalva községbeliekkel, akik járművel érkeznek. Létszámot még nem tudnak, de legalább egy autóbusznyi személy indul a községből a tüntető akcióra.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!