Kisebb baleset történt szerda reggel a marosvásárhelyi Transilvania repülőtéren, a repülőgépek szokványos kiszolgálása közben, ezért a március 26-ai járatok esetében késésre kell számítani.
2014. március 26., 13:312014. március 26., 13:31
2014. március 26., 14:142014. március 26., 14:14
A légikikötő illetékeseinek tájékoztatása szerint a „kisebb incidens” bekövetkeztének pillanatában a Wizz Air gépén senki – sem utas, sem repülési személyzet – nem tartózkodott, a Londonba tartó utasokat ugyanannak a légitársaságnak egy másik repülőgépe szállította a brit fővárosba, 65 perces késéssel, teljes biztonságban. Az incidens okainak kiderítésére a reptéren belső vizsgálatot rendeltek el, amelynek végeztével további tájékoztatást ígértek az illetékesek. Egyelőre a Londonból érkező, illetve a Memmingenbe (Münchenbe) tartó járatok esetében jelentettek késést, az érdekelteknek ajánlott folyamatosan figyelni a http://targumuresairport.ro/ honlapot, ahol valós idejű információkat közölnek.
Hírügynökségi jelentések szerint a „kisebb incidens” abból állt, hogy a repülőtér alkalmazottai a Wizz Air gépét megütötték a lépcsőszerkezettel.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!