Kérdéseket szült a szovátai fakivágás

Felháborodást váltott ki a szovátaiak körében az, hogy nemrégiben fákat vágtak ki a Medve-tó körül. A polgármester azt állítja: csak a beteg fákat távolították el, azt is engedéllyel.

Gligor Róbert László

2014. március 24., 20:262014. március 24., 20:26

2014. március 24., 21:162014. március 24., 21:16

Az egyik közösségi oldalon osztotta meg véleményét néhány szovátai lakos, akik elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy a Medve-tó körül egészséges fákat vágtak ki. Az övezetben munkálatok zajlanak a Só útja turisztikai és infrastrukturális projekt keretében, s fából készült sétányok is épülnek. A lakosok úgy vélik, hogy az illető fák nem gátolták a munkálatokat, kivágásuk nem volt indokolt, főleg nem ilyen mértékben. Az ügyben a városvezetést is megkerestük.

Péter Ferenc: a beteg fákat távolították el

Érdeklődésünkre Péter Ferenc polgármester kifejtette: a területről csak beteg fákat távolítottak el. Hozzátette: az éppen ott zajló munkálatok és a fakivágások párhuzamosan történtek ugyan, de a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Amúgy is a fák kivágása nem az önkormányzat, hanem az erdészet hatásköre volt, és csak a környezetvédelmi hatóság engedélyével történhetett meg. A cél az volt, hogy megszabadítsák a területet a táj képét rontó és a turistákat veszélyeztető egyedektől. A városháza udvarán is kivágták az egészségtelen fákat, de a fürdőtelepen még van néhány helyen beteg egyed közterületen, és mintegy félszáz példány magánterületen is áll. Hamarosan meg kell találni a megoldást, hogy a tulajdonosokat is rávegyék azok kivágására – fogalmazott az elöljáró, hozzátéve: az emberek nem veszik észre azt, hogy a természet időnként, ha akár százévente is, de „rendet csinál”. A rosszindulatú célozgatások vagy vádaskodások megelőzése érdekében a fürdőváros polgármestere szakértői véleményezést is készíttetett, amelyet a közösségi oldalon is megosztott a lakossággal és az érdekeltekkel.

Az ökológus szerint indokolt volt a fakivágás

A szakvéleményt Szakács László ökológus, a Rhododendron természetvédelmi egyesület alelnöke fogalmazta meg, aki a Medve-tó és környezetének faállománya nevű természetvédelmi területnek az önkormányzat részéről kinevezett felelőse. A szakember szerint ezen a területen is érezhető az éghajlatváltozás hatása, és a jelek szerint a folyamat előreláthatóan tovább fog romlani. A szélsőséges időjárás, az egyre rendszertelenebb csapadékháztartás más kapcsolódó negatív tényezőkkel együtt (mint az egyes kártevő fajok elterjedése) a növényzet szintjén is érezteti a hatását, ez pedig leglátványosabban a fáknál észlelhető.

A Medve-tó körüli területeken már az elmúlt években is észlelhető volt a szútámadás okozta fenyőszáradás, és a kártevők számára kedvező időjárás hatására egyre fokozódik. Ez a jelenség nem csak itt, hanem országszinten is észlelhető – jegyezte meg Szakács László.

A szovátai lakosok többször is felkérték az önkormányzatot a károsodott növényzet eltávolítására, a kérelmeket a helyszíni szemle után és természetvédelmi szakvélemény alapján eljuttatták a faállomány kezelőjéhez, a Romsilva erdészeti társasághoz. A fák kivágását az erdészeti hivatal végeztette el, az így nyert faanyag is állami tulajdon – mutatott rá a szakember. Nagyon sok kivágott példány látszólag egészséges volt, egyeseknél „csak” a tűlevelek peregtek le a kártevők munkája nyomán, de csak idő kérdése volt, amíg kiszáradtak volna. Ezen területek újratelepítése, facsemeték ültetése a törvény szerint két éven belül kell megtörténjen, de remélik, hogy ezeket a munkálatokat az erdészeti hivatal még ebben az évben elvégzi. Szakács László hozzátette: mint hivatásos és meggyőződéses természetvédő és civil szervezeti aktivista, személy szerint évek óta próbál más civil szervezetekkel közösen fellépni az indokolatlan fakivágások ellen, de vannak esetek, amikor ezek indokoltak, és ilyen volt a Medve-tó körüli is.

Egyedi terület

A Medve-tó körüli 79 hektáros arborétum rendkvül értékes terület, nemzetközi szinten elismert és egyedi: a felszínhez közeli vagy akár a felszínre törő sótömbök vékony talajrétegében kijfejlődött faállomány – amelyben a teljesen kifejlett, többszáz éves példányok sem ritkák – méltán vált Szováta büszkeségévé. A faállomány természetvédelmi kezelője a szovátai állami erdészeti hivatal, a vízfelületek (tavak) az önkormányzat hatáskörében vannak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés