Fotó: Boda L. Gergely
A zsúfoltnak ígérkező marosvásárhelyi januári tanácsülés napirendjéről a legkényesebb témákat visszavonták, így nem szavaztak a sportkluboknak odaítélendő összegekről és a belső szabályzatról sem. Az ülés ismét a római katolikus gimnázium témájával kezdődött, a tanácsosok és a szülők a megoldást sürgették, a városháza szakigazgatója is megszólalt.
2017. január 26., 23:322017. január 26., 23:32
2017. január 26., 23:342017. január 26., 23:34
A soros ülésen jelen voltak a katolikus gimnázium diákjainak szülei, akik fontosnak tartják, hogy folyamatosan figyelmeztessék a választott képviselőket, hogy tőlük is megoldást várnak a több mint négyszáz gyermeket befogadó iskola ügyében.
Csiky Csengele a szülői bizottság képviselőjeként Dorin Florea polgármesternek címzett levelet olvasta fel, arra emlékeztetve a városvezetőt, aki szokásához híven hiányzott az ülésről, hogy novemberben azt nyilatkozta az aggódó szülőknek, hogy nincs ok a pánikra, s ha tévedés történt, kijavítják. A szülők azt szeretnék, ha a városháza szakosztálya minél előbb átküldené a Maros megyei tanfelügyelőségre a 2017-2018-as tanévre szóló iskolahálózatot, s annak része lenne a római katolikus teológiai gimnázium is.
Csíki Zsolt, az RMDSZ frakcióvezetője felszólította a városháza szakosztályának vezetőjét, hogy pénteken küldje át az iskolahálózatról szóló átiratot a tanfelügyelőségre, és mihamarabb nevezze meg, hogy a városháza részéről kit neveznek ki a római katolikus gimnázium vezetőtanácsába. Azt is kérte, hogy tartsanak rendkívüli tanácsülést, amelyen ők is megnevezik, hogy az önkormányzatot ki képviseli az iskola vezetőtanácsában. Bakos Levente is az ügy mielőbbi megoldását szorgalmazta, s arról beszélt, hogy az elmúlt héten a tanfelügyelőség vezetőjével tartott megbeszéléseken sok kérdésre választ kaptak, s tudják, mit kell tenniük.
Az ülésen jelenlevő Horatiu Lobonţ, a városháza iskolákért felelős igazgatója szerint még nem haladták meg a törvényes határidőt, s jövő héten át fogják küldeni az iskolahálózatról szóló iratot a tanfelügyelőségre. Ami a beiskolázási tervet illeti, csütörtökön a Vásárhelyi Hírlapnak Camelia Irimie-Matei, a tanfelügyelőség sajtószóvivője azt nyilatkozta, hogy a 2017–2018-as tanévre érvényes beiskolázási tervet febuár 28-ig kell véglegesíteni.
Ki a felelős?
Az ülés elején Radu Bălaş a Szabad Emberek Pártjának képviselője szóvá tette, hogy bár megszűnt a parkolási szerződés a magáncég és a városháza között, sok helyen nem szerelték le a táblákat, s nem kizárt, hogy vannak olyanok, akik azt látva, sms-ben kifizetik a parkolási díjat. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy ki a felelős azért, hogy a városnak lejárt a szerződése, de nem nem találta meg a módját annak, hogy a parkolóhelyeket kihasználja és a város pénztárát gyarapítsa.
Tizennyolc éves nő tett panaszt a szovátai rendőrségen, miután élettársa július és augusztus folyamán többször bántalmazta és megfenyegette őt. A férfi a Maros megyei rendőrség munkatársa.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
szóljon hozzá!