Kelemen Hunor: volt még autonómiakezdeményezés a parlamentben, és nem dőlt össze a világ

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Került már a parlament elé egy, a Székelyföld autonómiájáról szóló tervezet, és nem dőlt össze tőle a világ – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szombati SZKT-ülést követően.

Székelyhon

2017. január 28., 22:262017. január 28., 22:26

A Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent állampolgári törvénykezdeményezéssel kapcsolatban a szövetségi elnök hangsúlyozta, ez csak a folyamat kezdete, nem biztos, hogy a parlament elé kerül a tervezet, egyelőre ugyanis össze kell gyűjteniük a kezdeményezőknek a szükséges aláírásokat, aztán az Alkotmánybíróságra kerül a tervezet, és csak ezt követően terjeszthető a parlament elé. Bárkinek jogában áll élni ezzel a lehetőséggel, amennyiben talál még kilenc embert, aki az ügy mellé álljon – magyarázta Kelemen az Agerpres tudósítása szerint, hozzátéve, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követtek el a kezdeményezők, különben nem jelent volna meg a tervezet a Hivatalos Közlönyben.

A szövetségi elnök ugyanakkor nem kívánta kommentálni a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea azon kijelentését, miszerint a kezdeményezés „feszültséget szít a lakosság egy részében”.

Mint ismert, a Hivatalos Közlönyben csütörtökön jelent meg egy, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet állampolgári kezdeményezésként kíván a parlament elé juttatni egy tíztagú bizottság. Ennek tagjai: Árus Zsolt István, Czink Attila, Kercsó Attila, Bajkó Zsigmond, Kovács László, Cziriák Károly, Elekes-Józsa Márton, Takács József, Kolcsár Géza és Márton Csaba.

Kongresszust tart májusban az RMDSZ

A Szövetségi Képviselők Tanácsa arról döntött szombaton, hogy május 13-án tartják az RMDSZ 13. kongresszusát, amelyen meghatározzák a szövetség következő két évre vonatkozó stratégiáját – mondta Kelemen Hunor szombaton, az SZKT ülését követő sajtónyilatkozatában.

Az RMDSZ vezetője szerint arról egyelőre nem született döntés, hogy hol kerül sor a kongresszusra, eddig Zilah és Beszterce merült fel lehetséges helyszínként.

A 13. kongresszus céljaival kapcsolatban a szövetségi elnök elmondta, ezen meghatározzák az RMDSZ következő két évre szóló stratégiáját. 2019-ig nem lesznek választások, így addig építeni szeretnék a szövetséget, és olyan dolgokkal is akarnak foglalkozni, amelyekre a választások miatt eddig nem jutott idő – magyarázta az elnök, hozzátéve, hogy ismét napirendre szeretnék tűzni a többség és a kisebbségek közötti paktum kérdését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés