Kedvezőtlen az időjárás a méhészetnek

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nem mondhatni, hogy eddig kedvezett volna az idei időjárás a méhészeknek; a hideg nyári napok és a sok csapadék a tavaszi pergetés során keletkezett mézmennyiségen hangsúlyosan érezhető. A szakemberek azonban még mindig reménykednek a kedvező őszi termésben.

Vass Gyopár

2014. július 14., 11:332014. július 14., 11:33

2014. július 14., 11:332014. július 14., 11:33

„Sajnos nem volt a legjobb a termés, inkább közepes, hadd ne mondjam, hogy nagyon gyenge” – vázolja a helyzetet a 94 éves mezőmadarasi Vajda Árpád. A mintegy hét évtizede méhészettel foglalkozó idős bácsitól megtudtuk: azok a méhészek, akik nem vándorolnak, évente kétszer pergetnek, és hiába emlegetik akácmézként a tavaszi pergetést, mivel a környéken nem igazán vannak akácerdők, ezért más virágok nektárjai is az akácméz közé keverednek. Az ősszel (augusztus végén) pergetendő vegyes virágmézről pedig azt kell tudni, hogy ennek begyűjtése jelenleg is zajlik, ám nem az előző évek intenzitásával az esős, hideg időjárás miatt. „Azért addig még van egy hónap, hátha jobb idő lesz” – reménykedik Árpád bácsi, aki azon a véleményen van, hogy az akácméz ára biztos emelkedni fog, feltéve, ha a kínai méz nem fogja lenyomni az árakat.

A telelésen is múlik

A szintén a Mezőségen, negyedik éve méhészkedő Bokor Attila is úgy látja, hogy az akácméz ára növekedni fog, hiszen már májusban 18 lejért vették be a szaküzletben, hogy aztán 29-ért adják tovább. A fiatalember azt állítja: sokat számít, hogy a méhész hogyan tette el telelni a méheket, mert ha nem elég nagy az állomány, nem telelnek jól ki a méhek. „Az én családjaim viszonylag erősek voltak, ám nem kedvezett az időjárás. Az akácvirágzáskor csapadékos idő volt, és olyankor a méhek nem gyűjtenek. Mégsem panaszkodhatom, kaptáronként átlagosan 8 kilogramm mézet pergettem. Hársmézem viszont nem lett, és a vegyes virágméz tekintetében is két kilós átlagot jósolok, ami azért nagyon kevés” – mondta a fiatalember.


Soha nem tapasztalt alacsony hozam

A gyerekkora óta méhészkedő marosludasi Tálas Ferenc mintegy harminc éve fogott neki komolyan a szakmának, de azt állítja, soha ilyen rossz éve nem volt. „Ha éjszakánként nincs legalább 16 fok, akkor nincs éjjeli nektártermés, és nappal is 20 foknál többnek kellene lennie, hogy jó termésről beszélhessünk” – magyarázza a gazda. Bár az előző évek mutatói szerint az akácméz hozama kaptáronként legkevesebb 10 kg-nak kellett volna lennie, idén mindössze másfél kilónyival kellett beérni. „Nem vehettünk el többet a méhektől, sőt, ahhoz, hogy a családok megmaradjanak, cukorsziruppal kellett dúsítanunk a táplálékukat” – mondta Tálas Ferenc.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés