Kedvezménnyel a közösségért

Már megvásárolható a Marosszéki Közösségi Alapítvány Közösségi Kuponfüzete, amelynek bevételeiből a Marosvásárhelyi Youthbank programjait támogatják. A kuponfüzet-tulajdonosok különböző vásárlások alkalmával 5-től 50 százalékig terjedő kedvezményekben részesülhetnek. Az akcióba 34 helyi cég kapcsolódott be.

Fancsali Attila

2012. március 06., 14:542012. március 06., 14:54

2012. március 06., 17:102012. március 06., 17:10

Idén első alkalommal készítette el a Marosszéki Közösségi Alapítvány a Közösségi Kuponfüzeteket. Az akció része a Marosvásárhelyi Youthbank programnak, amelynek keretében a megyeközpontbeli középiskolások közérdekű projektek megvalósítására pályázhatnak.

Mi is a Marosvásárhelyi Youthbank?

„A program keretében 10–15 középiskolás diákot készítünk fel, és vezetünk be a pályázatok világába. Megtanulják, hogyan kell kinézzen egy pályázat, mi alapján kell elbírálni azokat. Hozzájárulnak a megpályázandó összeg gyűjtéséhez is, tavaly októbertől keresték a támogatókat, képeslapokat, naptárakat árultak, koncertet szerveztek” – nyilatkozta lapunknak Gál Sándor, a programot felügyelő Marosszéki Közösségi Alapítvány alapító tagja. A diákok által összegyűjtött pénzt megpályázhatják a marosvásárhelyi középiskolások, a kiírásra várhatóan március közepén sor kerül. „A középiskolások közérdekű projektek megvalósításához igényelhetnek különböző nagyságú pénzösszegeket. Pályázatot kell összeállítaniuk, amelyet az általunk felkészített tanulókból álló bizottság bírál el, és dönt arról, hogy melyik projektre mennyi pénzt szánnak. A sikeresen pályázóknak másfél hónap áll rendelkezésükre, hogy megvalósítsák terveiket” – fogalmazott Gál Sándor. Hozzátette, a jelentkező csoportoknak legalább három tagja kell legyen, illetve egy felnőttnek, vagy úgynevezett gazdaszervezetnek kell felvigyáznia az összeg elköltését.

Széles a skála

Idén várhatóan 10–12.000 lejre pályázhatnak a középiskolások. Az összegből valószínűleg 6–10 projektet finanszírozhat majd a Marosvásárhelyi Youthbank. „A tematika nincs meghatározva. Kolozsváron volt olyan projekt, amelynek keretében látássérült gyerekeket tanítottak úszni, vagy éppen kórházi termeket díszítettek fel. A cél az, hogy a fiatalok ne féljenek vállalkozni, tapasztalatot szerezzenek a pályázás terén” – mondta Gál Sándor.

Középiskolások a középiskolásokért

Mivel a Youthbank programok támogatásgyűjtési ideje záros, ezért a Marosszéki Közösségi Alapítvány útjára indította a Közösségi Kuponfüzet-programot, amelynek segítségével egész évben gyűlhet a pénz a következő évi projektek támogatására. „A füzetet 20 lejért lehet beszerezni, amiért cserébe a tulajdonos kedvezményt kaphat különböző szolgáltatások ellenértékéből, illetve vásárláskor. Az árból 13 lej a Youthbank-kasszába kerül, a többi az előállítási költség. A marosvásárhelyi cégek pozitívan álltak hozzá a programhoz, a füzetek értékesítése viszont már nehezebb. A diákok vállalták a munka oroszlánrészét, akik az iskolákban próbálják meg értékesíteni azokat, de néhány partnercégünk is vállalta, hogy forgalmazza. A füzetekben található kuponokat november 30-áig kell felhasználniuk a tulajdonosoknak, december 1-jétől kiadjuk a következőt” – fogalmazott Gál.

Kuponfüzet az egész családnak

„Megpróbáltunk minél több céget bevonni a programba, így nagyon széles skálán mozognak a füzet által nyújtott kedvezmények. A fiatalok féláron mehetnek szórakozóhelyre, az édesapa elviheti az autóját mosatni, és addig az édesanya a fitneszteremben töltheti az idejét. De lehet számítógépet, IT-alkatrészeket, cipőt, írószereket vásárolni kedvezményesen. Például a sofőriskolát árengedménnyel lehet elvégezni” – mondta Gál Sándor. A füzetben minden oldalon egy-egy támogató kuponjai találhatók, amelyeken szerepel az általuk nyújtott kedvezmény. A kuponokat csakis a füzettel együtt lehet használni, vagyis a tulajdonosnak nem szabad azokat kitépnie. A Közösségi Kuponfüzetről, illetve a programban részt vevő cégekről bővebben a www.fcmures.org honlapon olvashatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés