
Fotó: Gligor Róbert László
Az én gyermekkoromban kockacukor, dió, aszalt szilva került a határból hozott kis fenyőre, az ajándék ritka volt, az is csak rongybaba. Ma már annyi játékot kap a gyerek, hogy nem is tud örülni neki – fogalmazta meg véleményét a mai karácsonyokról a 90 éves Pál Ilka néni.
2013. december 24., 11:002013. december 24., 11:00
2013. december 24., 12:022013. december 24., 12:02
Akkor nem volt ilyen szenzációs a karácsony – réved vissza a múltba az idős szabédi néni. A szülők nem költöttek annyit: nem kimondottan a szegénység miatt, hanem mert nem volt nagy az igény, és a kevés pénzt mindig volt mire fordítani. De a módosabbak sem pazaroltak. Egy lejre öt kockacukrot adtak az üzletben, a szülők két lejre vásároltak, minden darabot kettőbe törtek, majd krepp-papírba csavarva a fára aggatták. Melléje tésztából formált, majd megsütött madarat, nyulat, csillagot kötöttek az ágakra, de dió, alma, aszalt szilva is került az apró fenyőfákra, amelyeket a Mezőfelétől Rücsig terjedő határ bármely pontjáról hozni lehetett.
Karácsony szombatján a gyerekeket valamilyen ürüggyel a szomszédba küldték a szülők, vagy ők maguk mentek át egy szomszédos házhoz és ott díszítették fel a fenyőt. Este megvacsorázott a család, de az sem a mai gazdag étkezés volt, hanem ami éppen került. Ezután a gyerekeket lefektették, a szülők elmentek a szomszédságba beszélgetni. Éjféltájban jöttek haza, s hamarosan megérkezett az angyal is, fehér lepedőbe burkolózva hozta a fenyőt két égő gyertyával, ilyenkor pedig el kellett oltani a lámpát. Miután az ujjongó gyerekek megígérték, hogy ezután jók lesznek, a fa maradt, az angyal távozott, mielőtt felismerték volna. A testvére kislánya meg is jegyezte egyszer: „Ennek az angyalnak a keze pont olyan volt, mint a keresztapámé”. A fára gyertya és csillagszóró is került, később vatta jelképezte a havat, de vigyázni kellett ám, mert megtörtént, hogy az angyal távozta után mindenki riadalmára kigyulladt a fa.
Az ajándék akkor csekélység volt, egy-egy rongyból készített babát, játékot, esetleg néhány szem cukorkát kaptak a gyermekek. Amikor Ilka néni gyermekei születtek, az 1950-es években, már valamivel bőkezűbb volt az angyal: a fára már nem sütöttek figurákat, inkább vásároltak egy fél kilónyit a már forgalomba került szaloncukorból, és a fa alá ruhanemű, cipő vagy egy-egy játékló is került a fiúknak.
„Istványoztak” hajnalig
Szabédon akkoriban még nem volt divat a szentesti kántálás, csak egy-egy cigány gyermek indult el énekelni. Karácsony első napján este viszont megindultak az „istványozók”, azaz az Istvánokat és lányokat énekkel felkereső legények. Ennek szigorú szabályai voltak: „istványozni” csak azok a legények indulhattak, akiknek kedvesük volt, más lányokhoz nem is mehettek, s a lánynak sem illett más legény köszöntését fogadni. A legények egy-két csoportba verődve járták a falut: a bejárat előtt néhány köszöntő éneket fújtak, miközben megnyitották az ajtót, hogy az esetleg alvó háziak is meghallják: „István felköltél immár, / a nevednek napja vagyon, / melynek szívünk örvend nagyon.”
Bent is több énekkel köszöntötték a családot. Az asztalon két liter bor és poharak álltak, az üvegbe bokrétát tett a lány. Az udvarló a kalapját az asztal sarkára tette, a lány rátűzte a virágcsokrot. Megesett, hogy hajnalodni kezdett, mire a legények befejezték az éneklést.
De nem csak a legények indultak „istványozni”, hanem a fiatal családok is összeverődtek és felköszöntötték a Pistákat, ugyanazokat a dalokat énekelve, mint a legények. Karácsony másodnapján viszont senki sem ment már köszönteni: a faluban színdarabos bál volt a divat, ezen az estén vagy mulattak az emberek, vagy otthon ültek.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!