Kampány a jóérzésért

Jóérzésért címmel indít kampányt Peti András marosvásárhelyi önkormányzati képviselő. Célja, hogy a megyeközpont lakosai meghallgassák, illetve meg is értsék egymást.

Fancsali Attila

2012. február 22., 15:162012. február 22., 15:16

2012. február 22., 16:192012. február 22., 16:19

„A Dr. Bernády György Általános Iskola ügye bebizonyította, hogy egyesekből hiányzik a jóérzés. Meggyőződésem szerint az esetet nem fújták volna fel ennyire, ha a gazdasági helyzet jobb, de a lakosság elkeseredettségében az ilyen ügyekbe kapaszkodik” – fogalmazott Peti András helyi tanácsos szerdai sajtótájékoztatóján.

Találó hasonlat

„A múlt heti sajnálatos eseményre van egy jó hasonlat. A nagy hóban a szorgos háztulajdonos kiment, hogy ellapátolja az égi áldást a járdáról. Észrevette, hogy a szomszédja nem volt olyan fürge, és gondolta segít neki, eldobott néhány lapátnyi havat az ő háza elől is. Erre a szomszéd hívta a 112-t, és a rendőrséggel vitette el a jóakarót. Ugyanez történt ebben az esetben is” – mondta Peti András. Hozzátette, sajnálatos, hogy nem ez az első ilyen eset. „Az igazgatónőnek fel kellene mérnie annak a lehetőségét, hogy emelt fővel távozzon a tisztségéből”.

Nyilvánosan kérjen bocsánatot

Az önkormányzati képviselő a sajtón keresztül felszólította az intézményvezetőt: nyilvánosan kérjen bocsánatot a sértettől a történtek miatt. „Felkérem továbbá a helyi rendőrség vezetőjét, ismerje el, hogy hibáztak. Javasolnám, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőséggel és az oktatási intézmények vezetőivel dolgozzanak ki egy részletes szabályzatot arra vonatkozóan, hogy a hatóság milyen esetekben avatkozhat be az iskolákban. Felfoghatatlan, hogy az idézőjeles tetthelyre hat rendőr szállt ki” – mondta Peti András. Hozzátette, az eset rossz fényt vet a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrségre, amelynek tevékenysége országos szinten példaértékű.

Szokatlanul gyors a bíróság

„Mint tudják, a bíróságon támadták meg azt a decemberi határozatot, amelynek értelmében az önkormányzat elindítja a 2-es Számú Általános Iskola átnevezési folyamatát. Elképesztő, hogy a bíróság mennyire gyors ez ügyben – rövid határidőket szabtak meg. Az első tárgyalást február 16-ára tűzték ki, de hogy az önkormányzat is fogadhasson jogi képviselőt, elhalasztották február 23-ára. A Helyi Tanács napirendre tűzte a jogi képviselő kinevezését, de a gond az, hogy az ülés csütörtökön 14 órától kezdődik, a tárgyalás pedig két órával korábban, 12 órától” – fogalmazott Peti. Elmondta, a tanácsi határozat felfüggesztését csak akkor szokták kérni, ha elkerülhetetlen egy nagy veszteség bekövetkezte. „Kérdem én, kinek lesz az veszteség, ha az iskola felveszi az építtetője nevét? Az önkormányzatot képviselő ügyvédet felkérem majd, hogy a peranyaghoz csatoljon  részletes leírást arról, hogy ki volt dr. Bernády György, mert valószínűleg sokan nem tudják, mit tett a városért, és ezért is lehetett ügy ebből a történetből” – fogalmazott a tanácsos.

Meghallgatni és meg is érteni

Peti András beszélt román és magyar nemzetiségű marosvásárhelyiekkel ez ügyben, és mindannyian azt mondták: a történelmet nem lehet eltörölni, sem megváltoztatni, Bernády György érdemeit mindenképpen el kell ismerni. „A Kampány a csendért mintájára (a Vásárhelyi Hírlap kezdeményezte, sikeréhez hozzájárult a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és Peti András képviselő is – szerk. megj.) szeretnék egy kampányt indítani a jóérzésért. Ennek részeként a tanfelügyelőségen és iskolákon keresztül megszólítanánk a diákokat, elmagyaráznánk miért fontos a jóérzés. Szeretném, ha a marosvásárhelyiek meghallgatnák és ami a legfontosabb meg is értenék egymást. Ennek érdekében jó lenne, ha a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal is tenne, a különböző rendezvényeken zászlajára tűzné a Jóérzés szót, és tartalommal töltené meg azt” – mondta a tanácsos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól
2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
2025. november 08., szombat

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki

Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki
2025. november 08., szombat

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása

Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása
Hirdetés