Fotó: Boda L. Gergely
Pókakeresztúron kalákázik a Romániai Falugondnokságok Szövetsége július 21. és 26. között. A társasmunka célja nem kimondottan a pókakeresztúri HIFA-park építése, hanem a munkálatok elkezdéséhez szükséges épületek felépítése. Azonban ennél többről van szó – állítja a szövetség elnöke, Balás Sándor unitárius lelkipásztor.
2014. július 22., 13:142014. július 22., 13:14
Dél körül érkezünk a településre, ahol a református templomtól nem messze lévő egyhektárnyi, parlagon hagyott, üres telken legelőször két fűben ülő embert, és a mellettük heverő lapátokat, gereblyéket pillantjuk meg. Jó helyen járunk? – érdeklődtünk. Bólintanak, miközben a telefonáló Balás Sándor felé biccentenek, akitől megtudtuk: egyelőre nem fogtak neki a munkának, mert nem érkezett meg az építőanyag. Alighogy ez elhangzott, megérkezett a deszkákat és cementes zsákokat szállító jármű.
Tavasz óta tart az egyeztetés
„Tavaly év vége felé hallottam a HIFA-parkról, és a munkatársainkkal eldöntöttünk: ha idén is nyerünk a Bethlen Gábor Alap meghívásos pályázata keretében, az összeget ennek az ügynek szenteljük” – mesélte a Magyarzsákodon szolgáló lelkipásztor, majd hozzátette: „Hála Istennek nyertünk! Felvettem a kapcsolatot Simon Judittal, az egyesület elnökével, aki nagyon örvendett a megkeresésnek. A másfél millió forintot a kalákázók elszállásolására, étkeztetésére, illetve a Romániai Falugondnokságok Szövetségének eszköztárának bővítésére fordítjuk”.
Hasonlóképpen fogalmazott Besenyei Sarolta, a HIFA-park projektmenedzsere, akit telefonon sikerült elérnünk: „Nagyon örültünk a megkeresésnek. Balás Sándorékkal márciusban találkoztunk először, ezután körvonalazódott a kaláka programja is: ezen a héten tulajdonképpen a majdani nagy építkezést előkészítő munkálatok zajlanak, azaz egy irodát építenek a munkavezetőknek, továbbá egy szerszámok és anyagok tárolására alkalmas ideiglenes raktárhelyiséget és mellékhelyiségeket”.
Nem a fölöslegből adnak, önmagukat adják
Ottjártunkkor féltucatnyi ember várakozott, de az unitárius lelkész bizakodva jelentette ki: hiszi, hogy ez a munka a következő napokban kiteljesedik, és úgy zajlik majd, ahogy ők elképzelték. „Ennek a munkának három hozadéka lesz: elsősorban segítünk a HIFA-park létrehozásában. Másodsorban egy kicsit hozzájárulunk a kaláka népszerűsítéséhez, újjáélesztéséhez. A kaláka, a közbirtokosság mellett a székely rendtartó falvak egyik megtartó ereje volt, és én is azt vallom, hogy ez a segítési forma a hiteles élet egyik lehetősége. Végül, de nem utolsó sorban meg szeretném jegyezni, hogy talán a legfontosabb és legszebb dolog az, hogy a kalákázó ember nem a fölöslegéből ad, hanem önmagát adja: idejét, erejét, verítékét” – fogalmazott.
Messziről jöttek segíteni
A szervezőktől megtudtuk, a következő napokban naponta húsz-huszonöt ember segítségére számítanak. Besenyei Saroltát is sok vásárhelyi hívta fel, ezenkívül megszólították a falugondnokokat és néhány pókakeresztúri lakos segítségére is számítanak. Nagy Erzsébet, a Neamţ megyei Háromkút falugondnoka éjjel négy órakor kelt, hogy hétfő reggel nyolc órára Pókakeresztúron lehessen: „Szeretettel jöttünk, hogy segítsünk embertársainkon” – mondta a húsz éve szolgálatot teljesítő hölgy. A mellette álló Nagy Róbert három éve Gyergyóremete falugondnoka, és ő is szívesen jött segíteni, hiszen amint fogalmazott: „az ügy közös”.
Beszélgetésünk végéhez közeledett, amikor megérkeztek a várva-várt anyagok is, és az eddig tétlenkedő, várakozó maroknyi ember munkához látott: elkezdték lepakolni, elhordani, egymásra tenni a gerendákat, közben Balás Sándor emelő után ment, de kiderült, nincs ilyen a faluban: „Nem baj, lesz nekünk kezünk” – hangzott az elszánt válasz.
5,5 millió euró értékű projekt
A mintegy 5,5 millió euró értékű HIFA-park projektje két évvel ezelőtt kezdett körvonalazódni, és a pókakaresztúri egyhektárnyi területre az egyesület vezetői két épületegységet terveznek:
az egyik 75 fogyatékkal élő személy számára nyújtana állandó lakhatást, a másik épületcsoport, az ún. Respiro Központ – Kelet-Európában egyedülálló módon – sérült embereknek szállodarendszerben nyújtana ideiglenes szolgáltatásokat.
A hatóságok közölték, a Mezőméhesen történt gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi közeli hozzátartozói együttműködésbe kezdtek a rendőrséggel, így újabb releváns információkhoz jutottak, amelyek elősegíthetik a gyanúsított elfogását.
Egy férfit fogtak el és kísértek kihallgatásra a Maros megyei rendőrök szombaton délután, aki a hétfőn történt mezőméhesi gyilkossággal kapcsolatban segíthet nyomravezetni a hatóságokat.
Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
szóljon hozzá!