
Fotó: Kovács Réka
A szülés nem könnyű a nőnek, mégis elvárják tőle, hogy közben jó kislány legyen, pedig lehet, minden eszközzel tiltakozik az ellen, hogy oxitocint kapjon, gátmetszést végezzenek rajta, sőt lehet a kórház ellen is lázadozik a tudatalattija. Dézsi Réka szombathelyi dúla a nőiségről és a szülésről, illetve a kettő kapcsolatáról tartott előadást Marosvásárhelyen a Születés Hete rendezvénysorozat keretében.
2013. május 08., 19:132013. május 08., 19:13
2013. május 08., 20:252013. május 08., 20:25
Dézsi Réka szombathelyi dúla szülésfelkészítést tart, vajúdást támogat, a Születés Hete egyik állandó előadója, s 2011-től a rendezvény arca is. Marosvásárhelyen sem először tartott előadást, mint mondta, ezúttal nálunk kezdte a Születés Hetét, míg múlt évben itt fejezte be.
A szülőszobában „megfertőződött”
Az erdélyi származású Dézsi Réka nyolc évvel ezelőtt, kisfia születésekor „fertőződött meg” a szüléssel, pedig – állítása szerint – minden megtörtént vele az alatt, amit nem szeretett volna. Mégis olyan élményt élt át, amely meghatározta további életét. Elkezdett utána olvasni, tanulni, szülésekre járni. „Az esetek 93 százalékában nem is lenne szükség orvosi beavatkozásra, mert a gyerek megszületik önmagától. Csak ez a kórház egy jó megélhetési biznisz, mert azt, amit nagyanyáink elintéztek otthon, azért mi orvosokat, bábákat, szülészeket fizetünk. Tőlük várjuk a biztonságot, s ezzel át is ruházzuk rájuk a felelősséget. Pedig nekünk kell tovább élni a történtekkel. Nem beszélve arról, hogy ha az orvosnak mondjuk aznap az a tizenharmadik szülése, akkor nem csoda, hogy inkább gyorsan kivenné a babát császármetszéssel” – magyarázta a jelen lévő leendő és jelenlegi kismamáknak Dézsi Réka.
A lehető legkevesebb beavatkozással
Tapasztalataiból állítja, hogy amikor spontán szülésre készülnek a várandós nővel, az esetek többségében sikerül is. A legtöbb császármetszés azért van, mert az anya félelmei eluralják a testét. Lehet olyan mély blokk, amit nem tudunk kezelni. A szombathelyi dúla szerint azonban engedni kell a testet, hogy kiengedje magából a babát. „Ha a félelmet, fájdalmat el tudja engedni a kismama, az ellazulás lefelé és kifelé engedi a babát. A legnehezebb, hogy az anya elengedje magát, az önmagával szembeni elvárásait. Félünk attól, hogy nem leszünk jó anyák, nem leszünk jó feleségek, nem élünk tökéletes családban majd” – magyarázta az előadó, aki fontosnak tartja, hogy a nők a lehető legkevesebb beavatkozással hozzák világra gyermekeiket, szerinte úgy könnyebb a szoptatás, a kötődés kialakulása és a nevelés is.
Az orvos vigyáz a testre, a dúla a lélekre
A 37 éves dúla nem ellenzi a kórházi szülést, állítja azonban, hogy azt kell csinálni, ami az anyának a legjobb. „Az orvos vigyáz a testre, én a lélekre” – magyarázza. Hozzáteszi: a jó szülés azt jelenti, hogy elfogadjuk, amit hoz nekünk. „Kísértem már 70 órás szülést, amelynek császármetszés lett a vége. Az anya pedig utána el volt keseredve, hogy nem tudta megszülni a gyerekét. Ilyenkor mindig azt mondom, hogy te mindent megtettél, most fogadd el a történteket” – hangoztatja Dézsi Réka. Állítja, a szülés nem csak testi tevékenység, azt nagyban befolyásolja érzelmi állapotunk. „A legfontosabb az, hogy a szülő nő egyensúlyban legyen önmagával, s akkor mindegy, hogy kórházban szül vagy otthon, akkor megszülhet akár a legközelebbi piros jelzőlámpánál is” – zárta frappánsan az előadó.
Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.
Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.
Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.
Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.
A kormány megszorító intézkedései nyomán a marosvásárhelyi városházáról hét embert bocsátanak el. Pénteken kiderült, hogy melyik igazgatóságon lesz létszámcsökkentés – erről Soós Zoltán polgármester és Sergiu Papuc személyzetis beszélt.
Marosvásárhelyen a tavalyhoz képest kevesebben fizették ki a helyi adókat és illetékeket március közepéig, de az elkövetkező időszakban tömegekre számítanak. Soós Zoltán polgármester és az adóügyi illetékes, Szövérfi László beszélt az újdonságokról.
A jelenleginél kétszer több parkolóhelyre lenne szükség Marosvásárhelyen, ezért a városvezetés parkolóházak építése mellett a meglévő garázsok lebontásával hozna létre állomásozóhelyeket a járművek számára. Végleges döntés egyelőre nem született.
A hazai pedagógus-szakszervezetek a megoldatlan bérek, illetve a bürokratikus túlterheltség miatt bojkottra készülnek. Országos szinten a szakszervezetek tagjainak fele nem hajlandó részt venni a nyolcadikosoknak szervezett, jövő heti próbavizsgákon.
szóljon hozzá!