Jeleskedtek szeretetből a fiatalok

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Ismét megszervezte Nyárádszeredában az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a cipősdoboz-akciót, az adományokat a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Szent Veronika Napközi Otthon gyerekeinek szánták.

Gligor Róbert László

2013. december 24., 10:402013. december 24., 10:40

2013. december 24., 11:432013. december 24., 11:43


A gyerekek karácsonyi énekeket és szavalatokat adtak elő, és saját készítésű üdvözlőlapokkal köszönték meg a nemes gesztust. A kiosztott ajándékok mellett több zsák ruhaneműt is hoztak a fiatalok.

Öt éve szervezik

Szűcs Péter, az EMI országos alelnöke és a helyi szervezet vezetője portálunknak elmondta: karácsony táján szinte mindenhol gyűjtenek a hátrányos helyzetű gyerekek számára. Mivel ezt Nyárádszeredában senki nem végezte, a fiatal csapat 2009-ben indította el a cipősdoboz-akciót, ami egyre sikeresebbé vált. Nemcsak a városból, hanem a környező településekről is érkeztek adományok, még az akció lezárta után is.

„Minden jól fog”

Októberben múlt kilenc éve, hogy a városközpontban, az egykori szülészet épületében működő intézmény felkarolja a szegényebb családok és nagycsaládok gyermekeit. Húsz gyerekkel indultak, de nemsokára duplájára emelkedett ez a szám. Ennél is jóval többen lennének, de mivel romák is vannak a csoportban, sokan nem engedik gyerekeiket a napközi foglalkozásaira. De a romák is itt élnek velünk, el kell fogadni őket – mondja el Puiu Aranka tanítónő, az intézmény vezetője, aki büszke arra, hogy sikerült nem egyet közülük integrálni, levetkőzték az otthoni rossz szokásokat, sőt példamutatók lettek a többiek számára, és látszik rajtuk, hogy saját közegükből kikerülve meg tudnak változni.

De nemcsak az EMI gondolt a Szent Veronika otthon gyermekeire, nemrég a helyi iskolaközpont diákjai is gyűjtésbe kezdtek. Puiu Arankától megtudtuk: az alapítványtól havonta 600 lejre kapnak élelmiszert, de zöldséget nem, ezért ez nagyon jól fog. A nyárádszeredai polgármesteri hivatal húsz ebédet fizet naponta, de ezt pótolni kell, hiszen jelenleg harminchét gyerekkel foglalkoznak.

Másoknak is gyűjtöttek a középiskolások

A helyi Bocskai István Iskolaközpont diákjai nemcsak a gyerekeknek gyűjtöttek, a kilencedik osztályosok a helyi idősek otthonába is ellátogattak, ahová befőtteket, mosolyt és szeretetet vittek a lakóknak.

Az idei félévben az oktatási intézmény jeleskedett az önkéntes munkákban. A gyűjtési akciókon kívül kitakarították és rendezték az iskola könyvtárát, hulladékgyűjtésben vettek részt vagy éppen a napközi gyerekeivel dolgoztak. Mindezt tanáraik hozzáállásának köszönhetően is. „Nagy örömünkre szolgál, hogy diákjaink számára 15 órakor nem fejeződik be az iskolai tevékenység, hanem szorgalmuknak és lelkes tanáraiknak köszönhetően önkéntes akciókban is részt vesznek, nem hátrálva meg attól sem, ha netán hétvégi programjaikra szerveződnek ezek a tevékenységek” – mondta el Oltyán Csaba igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés