Járműpark-felújítás kétmillió lejből

A marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalat elavult gépparkjának felújítására, új autóbuszok vásárlására kétmillió lejt irányzott elő az önkormányzat az idei költségvetésben. Az illetékesek véleménye eltér abban, hogy ez mire elég: a közszállítási vállalat igazgatója szerint mindössze öt új busz vásárolható ebből, a polgármesteri hivatal 12 járművet szeretne beszerezni.

Simon Virág

2015. február 20., 16:382015. február 20., 16:38

Egymásnak részben ellentmondó nyilatkozatokat kaptunk Tatár Bélától, a közszállítási vállalat igazgatójától és Claudiu Maior alpolgármestertől, amikor arról érdeklődtünk, hogy mikorra várhatók az új autóbuszok megvásárlása, miután a vállalat költségvetésében benne foglaltatik, hogy idén új tömegközlekedési járművekkel bővül az autópark.

A helyi közszállítási vállalat tulajdonosa a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, ezért a januári önkormányzati ülésen a képviselők a vállalat éves költségvetését is el kellett fogadják. Ebből kiderül, hogy egy nagylélegzetű terv keretében idén és az elkövetkező években folyamatosan kicserélik a meglevő autóbuszokat. A költségvetésben 2 millió lej szerepel az idei autóbusz-vásárlásra és hasonló összeg a következő években is, 2020-ig. Ugyanakkor az elfogadott költségvetés értelmében automatákat szerelnének az autóbuszokra, egyszerűsítve a jegyvásárlást, megkönnyítve a sofőr dolgát, hiszen jelenleg több járaton is ugyanaz a gépkocsivezető és jegyárus is.

A marosvásárhelyi utazóközönséget érintő fejlesztésről elsősorban Tatár Béla igazgatótól szerettünk volna érdeklődni. Bár eredetileg nem kívánt nyilatkozni, azt azért elmondta, hogy évek óta szorgalmazza a géppark cseréjét, hiszen a jelenleg használt autóbuszok már nagyon régiek, és fenntartásuk is költséges. Azt is megtudtuk tőle, hogy mivel a vállalat tulajdonosa a város, az autóbuszok vásárlásáról is a polgármesteri hivatalban születik majd a döntés. Megkérdeztük, hogy a költségvetésben előirányzott összegből hány járművet lehetne venni. Tatár Béla elmondta, hogy nagy különbségek vannak az új és használt autóbuszok ára között, ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen márkájú és kapacitású a jármű. „Maximum öt jó autóbuszt lehet venni, de azt, hogy mikor és mit, azt a tulajdonos, aki a pénzt is adja, fogja eldönteni” – fogalmazott az igazgató.

A Székelyhon.ro érdeklődésére Claudiu Maior alpolgármester elmondta, azt várják, hogy a közszállítási vállalat elkészítse és elküldje nekik az összesítést, hogy milyen autóbuszokra van szüksége. „Előreláthatóan erre már februárban sor kerül, s akkor meghirdetjük a versenytárgyalást. Legkésőbb augusztusra új járművekkel is közlekedhetnek a marosvásárhelyiek” – mondta az alpolgármester, aki szerint még idén, a költségvetésben előirányzott összegből 12 új autóbuszt vásárol a város, s ezekbe jegyautomatákat szerelnek fel.

A közszállítási vállalat idei költségvetéséből kiderül, hogy a jelenleg használt autóbuszok 100 kilométeren átlagban 34 liter gázolajat használnak el, s összesen évente átlagban 136 500 kilométert tesznek meg, elhasználva csaknem 50 ezer liter üzemanyagot. Cserealkatrészeket 61 ezer lejre szeretnének vásárolni idén, míg a biztosítások 16 ezer lejbe kerülnek. Havonta mintegy ötszáz személy: nyugdíjasok, háborús veteránok, fogyatékosok utaznak ingyenes bérlettel, míg az eladott jegyek száma negyedévenként meghaladja a félmilliót, tervek szerint idén összesen 2 276 281-et fognak eladni a közszállítási vállalathoz tartozó autóbuszokon. Az elfogadott költségvetés szerint 2015-ben a közszállítási vállalat 138 602 lejes profittal zárja az évet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés