Ismét találkoztak a Sükösd-leszármazottak

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Negyedik alkalommal találkoztak a márkodi Sükösd család leszármazottai vasárnap – az előző alkalmaktól eltérően nem Nyárádszentlászlón, hanem ismét a szülőfaluban, Márkodban.

Gligor Róbert László

2013. október 15., 18:362013. október 15., 18:36

2013. október 15., 19:482013. október 15., 19:48

Az első találkozókon még idegenkedtek egymástól a résztvevők, vagy éppen meghökkentek, amikor egy-egy ismerősről kiderült, hogy közösek a gyökereik. Ezzel szemben a mostanin már sok volt az ismerős, több a közös téma is, ezért igen jó hangulatban telt a családi találkozás. A résztvevők délelőtt kilátogattak a temetőbe, ahol a tavasz folyamán az egyik leszármazott, Majláth Károly megtalálta annak az 1841-ben született Sükösd Andrásnak a sírját, akitől eredezteti magát a család. Néhány nappal a találkozó előtt a férfiak összefogtak és közmunkáztak: az akáccal sűrűn benőtt régi temetőrészt kitakarították, így több Sükösd sírkőre is bukkantak. A ledőlt köveket felállították, új alapra helyezték.

A sírnál a leszármazottak közül két személy helyezte el a családi emlékezés koszorúját: a nyárádmagyarósi Györffi Jenő, mint a legidősebb és a nyárádszeredai Fülöp Nimród, mint legfiatalabb utód. A néhány éve elhunyt Sükösd Mihály könyvéből Suba Gyöngyi olvasta fel a Miért nem szeretem a budapesti temetőt, miért szeretem a márkodi temetőt című írást, majd elmondta, hogy milyen érzés volt néhány nappal ezelőtt a több száz éves márkodi egyházi anyakönyvben felfedezni az ősök neveit. „Akkor érzed, hogy ez köt a földhöz, hogy megváltoznak, újraértékelődnek a dolgok, az iskolában tanult történelem a sajátod is” – mondta Suba Gyöngyi, utalva arra, hogy az ősök már az 1575. évi kerelőszentpáli csatában is részt vettek.

Az  emlékezők a harangszó kíséretében egy imát mondtak, majd a templomba mentek, ahol a Sükösdök padjaiban foglalhattak helyet. Gábor Áron lelkész az ünnepi istentiszteleten azt emelte ki, hogy vannak családok, akik ma is figyelnek őseikre, felkutatják azokat, míg Szász Béla nyugalmazott, egykor itt szolgált lelkész a Sükösd családról tartott ismertetőt.

Az ünneplés kötetlenebb része a kultúrotthonban folytatódott, hiszen a helyi asszonyok sem tétlenkedtek, hanem finom süteménnyel, házikenyérrel és ebéddel fogadták az ünnepi asztalhoz ülő száz személyt. Délután átnézték a 2010-ben Suba Ferenc által összeállított családfát és arra felírták a legifjabb tagot, a nemrégiben Marosvásárhelyen született Vilmost. Szó esett arról is, hogy a következő évben el kellene látogatni Nagyteremibe az egykori Sükösd-kriptához vagy épp az alsórákosi Sükösd várkastélyhoz, és több figyelmet kellene fordítani a temetőkben az ősi sírok felkutatására, illetve a családfára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés