A hétvégén Nyárádszereda adott otthont az elemi iskolások számára rendezett Kurutty általános ismeretek országos versenyének, amelyet ezúttal is a házigazdák nyertek meg.
2014. május 11., 12:542014. május 11., 12:54
2014. május 12., 19:352014. május 12., 19:35
A pénteken érkező vendégek rögtön ízelítőt kaptak a nyárádmenti kultúrából: szentgericei üveges tánccal, nyárádmenti népdalcsokorral, nyárádmagyarósi cséptánccal, a seprődiek bábjátékkal, míg a Bekecs együttes kiscsoportja néptánccal szórakoztatta a gyerekeket és felnőtteket.
Szombaton reggel a résztvevőket lovasszekerekkel vitték a verseny helyszínére, a jobbágyfalvi Tündér Ilona völgyébe, ahol versenyhelyszínt, ellátást, szállást, foglalkozásokat egyaránt biztosítani tudtak egyetlen helyszínen és mindenki megelégedésére – tudtuk meg Kátai Judittól, a szervező házigazdák húzóemberétől.
Mindenből felkészült csapatok versenyeztek
Az igazi vásári hangulatot árasztó teremben az állatvilág, matematika, anyanyelv, idegen nyelv, művészetek, gyakorlati ismeretek, híres emberek, honismeret és ügyességi próba területein kellett pontokat gyűjteniük a négyfős csapatoknak. Az idei versenyen nyolc megyéből jelentkeztek: Nagyvárad két, Szatmárnémeti, Nagykároly, Kápolnásfalu, Arad, Magyardécse, Kolozsvár, Marosvásárhely és Nyárádszereda egy-egy csapattal. A gyerekek több órai megfeszített munka révén próbálták hozni tudásuk és ügyességük legjavát a pontokért, majd amíg a zsűri eldöntötte az eredményeket, az apróságok lovagolhattak, barantagyakorlatokat végezhettek és kézműves tevékenységeken vehettek részt.
A késő délutáni eredményhirdetést mindenki izgatottan várta. Az X5 csapat a hagyományok, a Bogarászok az állatvilág, az Aranyhal a zene, a Vadrózsák az idegen nyelv területén, a Szemfülesek az ügyességi próbán érdemelt kiemelést. A tanügyminisztérium részéről dicséretben részesült az aradi Tigrisek és a szatmárnémeti Holdfény csapata, a második és harmadik helyezést a nagyváradi Világatlasz és Tündérrózsák érték el, míg az idei vetélkedőt a tavalyihoz hasonlóan a nyárádszeredai Unka-Porontyok (Csípán Réka, Kátai Zsanett, Barabás Anita, Ábrahám Dávid) nyerték, így a következő évben is Nyárádszereda adhat otthont a Kurutty országos versenyének.
A legjobbakat egyhetes illyefalvi táborozással, tengerparti nyaralással, budapesti kirándulással, továbbá mindenkit oklevelekkel, könyvekkel, ajándékokkal jutalmaztak a szervezők, különdíjat adott át Szász Csaba Levente helyszíngazda, a Napsugár folyóirat előfizetéseket, a Népújság könyveket, Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester Bocskai Istvánt ábrázoló képeket ajándékozott. Az idén a zöld emlékszalagokat nem a gyerekek, hanem felnőttek kapták: Mátyás Emőke Éva, Balázs Árpád, Fejes Réka, Nagy Eszter és Kátai Judit. A legalább négy szalagot összegyűjtő csapatok tiszteletbeli emlékérmet kaptak.
Újrázott a tavalyi nyertes
A zsűri elnöke, Balázs Árpád szerint a gyerekek felkészülése alapos, és ezzel egy jövőbeli nagy épület alapjait rakják le, rálátást nyernek a természeti és társadalmi környezetükre. A tanügyminisztérium részéről Mátyás Emőke Éva dicsérte meg a szervezőket és résztvevőket, a nagyon érdekes és változatos feladatokkal a csapatok ügyesen birkóztak meg, míg Kurkó István játékvezető szerint nemcsak valamiben, hanem mindenben ügyeskedtek az apróságok, és így kell majd helytállniuk az életben is.
A Kurutty versenyt 1999-ben találta ki és kezdeményezte Kurkó István csíkszentdomokosi tanító és csapata, majd három év után országossá bővítették. Akkor úgy látták, hogy a tanterv nem tudja kielégíteni a gyerekek kíváncsiságát, és nem ad olyan tudást, amelyre nekik évek múltán is szükségük lesz. A Kurutty elnyerte mindenki tetszését, egyrészt, mert akkor nem volt ennyi verseny, másrészt meg újat hozott. Akik azóta bekapcsolódtak, azok ma is „kuruttyolnak”, és a verseny eléri az egykor megálmodott szintet, a gyerekek olyan tudást szereznek ezáltal, amely használható, értékes és egybetartja a közösséget – mondta el portálunknak Kurkó István. Az idei versenyen kiemelkedő teljesítményt mutattak a csapatok, Nyárádszeredában pedig nagyon komoly szervezési munka volt a verseny mögött: a dolgok gördülékenyen mentek, mindenki otthon érezte magát, és senki nem vette észre hogy itt százharminc ember van egy helyen.
Nyárádszereda nagyon örül és nagyon büszke arra, hogy idén is ők nyertek, hiszen mint bármely versenyben, nem a cím megszerzése a legnehezebb, hanem annak megtartása. A gyerekek és pedagógusok egyaránt komolyan vették a versenyre való felkészülést és nyerni akartak, és az idei szintet jövőre is tartani kell – értékelte a sikert Nagy Eszter Gizella, a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola igazgatója. A legtöbb gyerek nagyvárosból érkezett, ezért nagyon jó volt a természetközeli jobbágyfalvi helyszínválasztás, ahol olyan dolgokkal találkozhattak a résztvevők, amelyre nem biztos, hogy otthon van lehetőségük.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!