Ismét lobogó zászlóval ünnepeltek

•  Fotó: g

Fotó: g

A Kis-Küküllő mentén szinte minden településen megemlékeztek szombaton a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 166. évfordulóján. Nem hiányoztak a politikai üzenetek, Orbán Viktor magyar miniszterelnök üdvözlő szavai is elhangoztak, de Makfalván azt is kimondták: politikailag zavaros idők következhetnek.

Gligor Róbert László

2014. március 16., 18:172014. március 16., 18:17

2014. március 16., 18:422014. március 16., 18:42

Hiányoznak ma a példaképek, elveszett a hűség, igazmondás, becsületesség – mondta szószéki beszédében Székely Attila kelementelki lelkész. Legyünk mi példaképek abban a társadalomban, amelyben élünk, de legyünk példaképek népként is. Egy nemzet akkor pusztul leginkább, ha lemond önmagáról, identitásáról, nyelvéről, nevéről. Őrizzük meg mindezeket, mert ez Isten akarata is – figyelmeztetett a lelkész, aki Kossuthnak a kápolnai csata után mondott imáját is előadta, majd a helyi iskola diákjai Csíki Ildikó tanárnő vezetésével mutattak be az ünnephez illő, felemelő irodalmi műsort. Ezután a közösség a templomkertben álló kopjafánál koszorúzott, majd átvonult a szemközti Simén-kúriához, ahol 1849. július 30-án Petőfi Sándor is megpihent és ebédelt, mielőtt Bem apó vezetésével Fehéregyháza felé indultak volna.

Esélyt és szabadságot Erdélynek és a magyar nemzetnek

A kúria falán elhelyezett emléktáblák alatt Varga József, Gyulakuta község polgármestere elmondta: ez az a nap, amikor a világon minden magyar szív egyszerre dobban, együtt éreznek a lelkek, találkoznak az imádságok és minden ajkon az hangzik el: Isten áldd meg a magyart. A márciusi ifjak vágya az volt, hogy visszaadják a magyar ember tiszteletét, önbecsülését. A szabadságharc üzenete az utókornak tehát nem lehet más, mint: esélyt és szabadságot Erdélynek és az egységes magyar nemzetnek. Ha ez van a mi szívünkben is, ha érezzük és tudjuk ezt, az acélkapocsként fog minket összekötni, és megadja számunkra, hogy ezen a földön élhessünk – fejtette ki az elöljáró.

Borbély László, a vidék parlamenti képviselője 1848-ra, Európa tavaszára emlékeztetett. A szabadság jobb életet, anyanyelvet, jogokat jelent, ezért harcolt évszázadokon át a magyar nemzet. A politikus a mai viszonyokra és helyzetre is emlékeztetve kijelentette: amit a magyarok akarnak, az nem a román nép ellen van. Ha ezt megérti a románság, akkor Erdélyben, Romániában nem lesz viszály. A képviselő az előttünk álló választások fontosságát is érintette: ott kell lenni, ahol a döntéseket hozzák, mert csak akkor kérdeznek meg minket is, ha erősek vagyunk. Ha összefogunk, eljön a magyar szabadság – zárta beszédét Borbély.

Magyarország miniszterelnökének ünnepi köszöntőjét Lukács Bence Ákos csíkszeredai konzul olvasta fel az ünneplőknek. A Simén-kúria falánál Borbély László, Lukács Bence, a helyi RMDSZ és annak nőszervezete, a Gyulakutai Ifjak közössége és a Petry család helyezett el koszorút.

Zavaros idők következhetnek

Makfalva központjában ismét ott lobogott szombaton nemzeti jelképünk, a címeres piros-fehér-zöld zászló, amelyet tavaly tavasszal a magyarellenességéről elhíresült Dan Tănasa és a rendőrség feljelentése nyomán eltávolíttatott a Maros megyei prefektus. A helyiek remélik: ezúttal végleg „ottfelejthetik” a zászlót a világháborús hősök emlékművénél.

Az ünnepi istentiszteleten Kiss Károly lelkész azt hangsúlyozta, hogy a mai nemzetnek méltónak kell lennie a nagy elődök áldozatához, akik családjukért, nemzetükért életüket adták, és emlékük a mai napig szívünkben él. Makfalva polgármestere ünnepi felszólalásában azt taglalta, hogy 1849-ben elbukott a magyar szabadságharc, de ugyanígy győzhetett volna is, ha akkor vezetőink felismerik, hogy a magyar nemzettel együtt a körülöttünk élő nemzetek is önmagunkra ébredtek, és ha a szerbek, szlovákok, horvátok, románok is a magyarság mellé álltak volna. A jelenlegi bel- és külföldi zavaros politikai helyzetben nem lehet tudni, hogy hova visz a székely sorsa az autonómiáért folyó küzdelem és a nemzeti érdekérvényesítés terén. Nagyon zavaros idők is következhetnek, és jó lesz, ha tanulunk őseink hibáiból és nem visszük tovább azokat – hangsúlyozta Márton Zoltán, mielőtt az emlékműnél az önkormányzat, valamint az SZNT, RMDSZ és MPP helyi szervezetei elhelyezték volna koszorúikat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Hirdetés
2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés