Ismét beperelte a prefektus a nyárádszeredai tanácsot

Miután tárgyát veszítette a prefektus által a nyárádszeredai tanácsosok ellen indított tavaly őszi per, nemrégiben újabb perbehívót kapott a helyi tanács. Furcsamód ugyancsak a prefektus perel, miközben a törvény egyértelmű mindenki számára. A kisváros alpolgármestere kifakadt az új eljárás kapcsán.

Gligor Róbert László

2012. március 01., 17:342012. március 01., 17:34

2012. március 01., 17:572012. március 01., 17:57

A tavaly októberben azért hívta perbe Marius Pascan prefektus a nyárádszeredai tanácsosokat, mert azok nem tettek eleget egy 2010. évi visszavonhatatlan és végleges törvényszéki határozatnak, amely kimondta, hogy a nyárádszeredai főtéri parkban az ortodox egyház által birtokolt 1022 négyzetméteres terület jogi helyzetét vissza kell állítani. Tavaly december elején a bíróság kimondta, hogy a per tárgyát veszítette, mivel a nyárádszeredai tanácsosok november végén eleget tettek a bírósági döntésnek. Amikor már lecsendesedni látszott az ügy, februárban újabb perbehívott kapott a helyi tanács. Az ügy egyik furcsasága, hogy még az októberi per előtt indított másik perről van szó. A település alpolgármestere kifakadt a prefektus ügybuzgósága ellen, és azt ígéri, hogy kiállnak az igazukért.

Még a nyáron iktatták!


A marosvásárhelyi közigazgatási bíróságon 11.478-as szám alatt még augusztus 10-én iktatták azt a dokumentumot, amellyel a prefektus perbehívási kérelmet fogalmazott meg a nyárádszeredai tanács intézménye ellen. Az ügy másik furcsasága, hogy ennek ellenére a nyárádszeredaiakat pontosan a törvény által megjelölt minimális 15 nappal azelőtt értesítették, azaz február 14-én tudták meg, hogy 29-ére be vannak idézve a bíróságra. Tóth Sándor alpolgármester szerint „matematikailag kiszámolt határidőkkel érkeztek meg a tanácshoz a beidéző és más ez ügyben folyó akták”. Ezért az elöljáró úgy véli, hogy a „törvényszék is be van avatva az alattomos játékba”.

Megkeresünkre a marosvásárhelyi bíróság elnöke, Sonia Deaconescu elmondta: a közigazgatási bíróságon 2010-hez viszonyítva 2011-ben közel kétezerrel több pert kellett iktatni, ezért jóval megnőtt az az időszak, amely alatt egy ügy tárgyalásra alá kerül: ez akár 6–7 hónapot is jelenthet. Ennek tudható be, hogy az augusztus közepén iktatott per első tárgyalására csupán február végén kerülhetett sor.

Törvénytelen a zöldövezeti nyilvántartás?


A prefektus a nyárádszeredai tanács tavalyi 23-as határozatának részleges megsemmisítését kéri a törvényszéktől. Az említett határozattal tavaly februárban fogadta el a testület a település zöldövezeti nyilvántartását. A prefektus kérése ez ellen irányul, abban az értelemben, hogy az ortodoxok által birtokolt területet ki kell venni ebből a jegyzékből. A prefektus úgy véli, hogy a tanács a fejlesztési minisztérium 2008. évi 1549-es rendeletével ellentmondóan állította össze a lajstromot, ismerve a törvényszék 2010. évi döntését is. Ugyanakkor azzal is érvel, hogy a 2007. évi 24. számú zöldövezeti törvény értelmében a magánterületet a tulajdonosa kezeli, míg az önkormányzatnak csak a közterületeket van joga kezelni. A tanács átlépte a hatáskörét – állítja a kormánybiztos –, mivel a 215. számú közigazgatási törvény szerint is csak a város köz- és magánvagyona felett rendelkezhet.

Törvényesen jártak el


A nyárádszeredaiak azt állítják, törvényesen jártak el a zöldövezeti nyilvántartás összeállításakor. A lajstrom elkészítésére a már említett zöldövezeti törvény és minisztériumi rendelet is kötelezte őket, ugyanakkor ez a rendelet minden zöldövezetre vonatkozik a településen belül, úgy a magán-, mint a köztulajdonra.

„Mi a tulajdonjogot nem is kérdőjeleztük meg, elismertük, hogy az ortodox egyházé. A nyilvántartást is így állítottuk össze: van benne köztulajdon és magántulajdon. Így jött össze az az összeg, amivel elfogadtuk a nyilvántartást. És ez valakiknek nem tetszik” – nyilatkozta portálunknak Tóth Sándor alpolgármester.

Ezek után a tanács arra kérte a bíróságot, hogy vonja vissza az eljárást, hagyja érvényben a határozatot és kötelezze a perköltségek megtérítésére a kormánybiztosi hivatalt.

A minisztérium szerint is törvényes


A környezetvédelmi minisztérium még novemberben állást foglalt a nyárádszeredai zöldövezet ügyében. Ebben azt állítja, hogy a zöldövezeti lajstromba egyaránt be kell foglalni a közigazgatási egység köztulajdonú zöldövezeteit és a magán- vagy jogi személyek tulajdonában levőket is. Ugyanakkor a vitás terület zöldövezetként szerepel a város területrendezési tervében (PUG), ezért a törvény tiltja a rendeltetésének és nagyságának megváltoztatását. Alátámasztva a fejlesztési minisztérium álláspontjával is: helyesen járt el a helyi tanács, amikor összeállította  a zöldövezeti nyilvántartást – áll a Elena Petrascu főtitkár által aláírt dokumentumban.

Kitört az alpolgármester


A perbehívó kézbesítése után kifakadt a település alpolgármestere, és igen éles hangot ütött meg az ügy kapcsán a napokban portálunknak is megküldött nyilatkozatában. A törvényszék állítólagos cinkossága mellett a prefektust is támadja, mivel miután a tanács kifejtette álláspontját és alátámasztotta azt a minisztériumi véleményezéssel is, Marius Pascan mégsem volt hajlandó elállni a pereskedéstől. „Felteszem a kérdést: milyen kormánybiztos az, aki a törvenyeket figyelmen kívül hagyva az ortodox egyház ügyvédjének gondolja magát?” Az ortodox lelkészek ellen is kifakadt: „Milyen papok azok, akik minden aljas politikai, hatalmi eszközt és embert nyomás alatt tartva, megpróbálják minden eszközzel az ellopott területet tisztára mosni?” Nyilatkozata végén arról biztosít, hogy „mi, szeredaiak kiállunk igazunkért!”

Szerdán tárgyalták… volna az ügyet


Szerdára volt kitűzve az első tárgyalás az ügyben. Ám szerda reggel hatalmas meglepetés várt mindkét félre, de még inkábba bíróra. Ugyanis kiderült: az ortodox egyház a prefektúra mellett, a környezetvédelmi minisztérium pedig a helyi tanács mellett szeretne beszállni a perbe. Mivel a bíró csak ekkor kapta kézhez az erről szóló aktákat, időhiány miatt nem tanulmányozhatta azokat, ezért március 16-ára halasztotta a tárgyalást.

„Nehéz ügy lesz”


Arra a kérdésünkre, hogy mi várható a következőkben, Nyárádszereda alpolgármestere röviden foigalmazott: „Nehéz ügy lesz, azt tudjuk, mert annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy kinek van igaza és a törvény kinek az oldalán szól, a romániai igazságszolgáltatás nehéz.” Amint elmondta, megpróbálnak ügyvédet fogadni, mert biztosak abban, hogy „ezt nem fogjuk lenyelni”. Abban is biztosak, hogy 16-án nem születik döntés, s ez az ügy akár évekig is elhúzódhat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz

A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz
2026. március 31., kedd

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség

A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség
2026. március 31., kedd

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat

Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat
Hirdetés