Ihletre vadásztak a székelykáli diákok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Interjút készítettek és a tördelés rejtélyeivel ismerkedtek azok a székelykáli diákok, akik az Iskola másként program keretében látogatták meg a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségét. A fiatalok iskolaújság készítésével foglalatoskodnak a napokban, így kíváncsiak voltak, hogy miként zajlik egy nap a szerkesztőségben.

Becze Dalma

2014. április 08., 17:142014. április 08., 17:14

2014. április 08., 18:122014. április 08., 18:12

A rendhagyó hét fő céljai a székelykáli általános iskolások számára, hogy újra életre keltsék a hosszú ideig szünetelő iskolaújságot. A hetedik és nyolcadik osztályosok már a hét végén gondolkodtak, miről is írhatnának az újságukban. Az egyik lány bölcsen megjegyezte: ahhoz hogy újságot írjanak előbb újságot kell olvassanak. A kísérő tanár elmondta, az a céljuk, hogy a fiatalok a lehető legkevesebb segítséggel állítsák össze az újságot.

„A nagyobb diákok dolgoznak ezen, de a kisebbekről sem feledkezünk meg, nekik is lesz egy-egy oldaluk az újságban. Ezeken többnyire meséket, verseket vagy osztálybemutatkozókat olvashatnak majd. A hét elején egy újságírót kértünk meg arra, hogy tartson előadást a gyerekeknek a feladatköréről. Az élménydús beszámoló meghozta a gyümölcsét, az iskolások lelkesen várják a feladatot. Azzal, hogy ellátogattunk a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségébe csak tovább akartuk fokozni az élményt, ezek után nem lesz nehéz dolguk” – mondta  az iskola  magyar szakos tanára.

A diákok betekinthettek a kulisszák mögé, megtudták, hogy melyek az újságkészítés lépései a reggeli gyűléstől a nyomtatásig. A tördeléssel is ismerkedtek a fiatalok, csodálkozva figyelték, ahogyan a Gálna Zoltán tördelő két képernyőn villámgyorsan összerakta az újság egyik oldalát. Ezt követően feladatot is adtunk vendégeinknek, arra kértük őket, hogy bújjanak egy kicsit újságírói bőrbe, és beszélgessenek el társaikkal. Első kőrben Mihály Évike kérdezte Hegedűs Erzsikét arról, hogy milyen élményekkel gazdagodott eddig az Iskola másként hetén. A megkérdezett beszámolt az osztállyal való pizzázásról, a vásárhelyi látogatásról, és elárulta, hogy a napokban egy gulyásfőző versenyre is sor kerül, amelyen ők is részt vesznek.

Másodjára egy bátor fiatalember, Székely József Attila vállalta az újságíró szerepét. Mihály Évike az interjúalany helyzetét is ki akarta próbálni, ezúttal ő polgármestert játszott. Az újdonsült sajtós terveiről faggatta a „polgármesterasszonyt”, aki elmondta: szeretné megjavítani az utakat, a parkokat, és a futballpályát, ugyanakkor játszótereket is építtetne. A riporter a kivitelezésről kérdezte tovább az alanyt, aki elmondta, az aláírásokat összegyűjtötte, a tanácsosokat meggyőzte, kezdődhetnek a munkálatok.

A látogatás után Molnár Mónika kísérő szülő levonta a következtetéseket, elmondása szerint ő is volt diákként hasonló foglalkozásokon, és sokkal többet tanult az adott témáról, mint az iskolában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés