A 2014-es átmeneti év időszakában országos támogatást nyert állattenyésztő gazdálkodók számára igazolják a jogosultságot a hitelfelvételhez.
2014. október 12., 13:142014. október 12., 13:14
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) tájékoztatott, hogy azok az állattenyésztők, akik a szarvasmarha tenyésztés támogatására országos alapból nyertek el pályázatot és a fejlesztést el akarják kezdeni még mielőtt a támogatási összegeket folyósítanák, hitelt vehetnek fel azoktól a pénzintézetektől, amelyekkel az APIA szerződéses viszonyban áll. Ez a lista megtalálható valamennyi APIA központnál vagy kirendeltségnél.
A hitelként felvett összegek visszafizetését a mezőgazdasági garanciaalapok, az IFN – SA (FGCR) és IFN – SA (FNGCIMM) szavatolják.
Az APIA és a pénzintézetek között megkötött protokollum értelmében a farmernek írásban kell kérnie egy igazolást, amit az APIA ki is bocsát, s amely igazolja, hogy a kérelmező benyújtotta a támogatási igénylést a 2014-es évre vonatkozóan, ellenőrizték az igénylésben foglalt adatokat, s azok megfelelnek a valóságnak, valamint a törvényes intézkedésekben foglaltaknak. Az is benne van az igazolásban, hogy az igénylőt vétségek miatt nem zárták ki a támogatási rendszerből, és jogosult a szarvasmarhánkénti 300 lejes támogatás felvételére.
Az APIA arra figyelmezteti az ilyen hiteleket felvenni készülőket, hogy alaposan tanulmányozzák a pénzintézetek hitelnyújtási feltételeit, hogy a számukra legelőnyösebben hitelező bankot választhassák ki a hitel folyósítására. Egyébként törvényes rendelkezés is kötelezi a hitelt nyújtó pénzintézeteket, hogy az ilyen hitelnyújtás során a kamat ne haladja meg a ROBOR 6M + 4 százalék formulát, a kezelési költségek pedig az egy százalékot.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!