
Fotó: Boda L. Gergely
Az idei nyári szabadságidőszakban nem indul charterjárat a marosvásárhelyi reptérről egyetlen üdülővárosba sem – tudtuk meg a légikikötő illetékeseitől. A jövő évi nyaralásra azonban lehet, hogy ismét lesz ilyen kínálat, és a téli síszezonra is.
2014. július 28., 11:452014. július 28., 11:45
2014. július 28., 11:452014. július 28., 11:45
„A charterjáratokra vonatkozó tárgyalásokat május, de legkésőbb június folyamán véglegesíteni kell, hogy a nyári szezonban működhessenek. Idén nem sikerült egyezségre jutni, hiszen ez legkevésbé múlik egy reptéren, inkább a kirándulásszervező turisztikai ügynökségek, cégek és a légitársaságok közötti tárgyalások döntenek erről” – ismertette a Székelyhon megkeresésére a marosvásárhelyi Transilvania reptér szóvivője, Monica Hărmănescu. Erről tehát idén „lemaradtunk”, de már most tárgyalásokat folytatnak a tél síszezonra, illetve a jövő nyári szabadságolások időszakára vonatkozóan.
„Mi, a légikikötő annyiban tudunk segíteni, és ezt meg is tesszük, hogy jelenleg is kérdőívek kitöltésére kérjük utasainkat a terminálokban. Olyan célállomásokkal kapcsolatban érdeklődünk, amelyek már szerepelnek a tőlünk üzemelő légitársaság kínálatában, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezek közül lenne-e, és ha igen, melyikre igény a Marosvásárhelyről repülők részéről. Rákérdezünk Marseille-re, Dublinra, Stockholmra, Tel-Avivra, illetve megjelölhetnek egyéb, szabadon választott úti célt is. Ha jelentős érdeklődés mutatkozik egyik vagy másik célállomás iránt, akkor az igényt továbbítjuk a légitársaságnak, mi így tudjuk segíteni a térség gazdasági fellendülését, ezzel tudunk hozzájárulni az utasforgalomhoz, mert a végső döntés a légitársaságé” – tájékoztatott a szóvivő.
Arra is rákérdeztünk, hogy mikor várható újabb lezárás a reptéren. „A karbantartási, felújítási munkálatok miatt szeptember folyamán lesz egy hét, amikor nem tudunk fogadni járatokat, erről majd időben tájékoztatjuk a légitársaságokat, és az ő feladatuk ehhez alkalmazkodni, illetve a változásokról az utasaikat tájékoztatni. Mi azt tudjuk javasolni, hogy akit majd érint, az figyelje a honlapunkat” – mondta Monica Hărmănescu. A gyakorlat általában az, hogy a Tarom a munkálatok időszakára felfüggeszti, a Wizz Air pedig Kolozsvárra költözteti marosvásárhelyi járatait.
A Transilvania reptérről tavaly nyáron sem volt charterjárat üdülőközpontokba, 2012-ben az egyiptomi Hurghadába, 2011-ben pedig a törökországi Antalyába lehetett közvetlenül eljutni. Továbbá Billund/Koppenhágába is több évig működtettek nyári légi összeköttetést, de a CimberAir légitársaság csődbe ment, helyét a norvég Wideroe vette át, amely idén már nem repül Marosvásárhely és a dán főváros között, hogy elsősorban Szászbogácsra szállítsa az északi turistákat.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!