
Ebben az évben is kiosztják azokat a 200 euró értékű számítógép-vásárlási értékjegyeket, amelyeket az oktatási minisztérium utal ki szerényebb anyagi körülmények között élő diákoknak. A kérelmeket április 1–21. között adhatják le az arra jogosultak, azaz a 26 éves kor alatti állami vagy magán tanintézménybe járó diákok, akiknek a családjában az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a 150 lejt.
2012. március 13., 13:592012. március 13., 13:59
2012. március 13., 14:162012. március 13., 14:16
Az elmúlt évben az összes Maros megyei kérelmező, azaz mind a 934 tanuló megkapta a számítógép-vásárlási értékjegyet, országszerte pedig 21.559 diák volt jogosult a támogatásra. Az elmúlt évekhez képest 2011-ben jóval magasabb lett az az összeg, amiért még megkapták az értékjegyeket. Az elmúlt évben ugyanis a legmagasabb egy főre eső havi jövedelem, amiért még járt az utalvány 48 lej volt, és az 1214 kérelmező közül 697 diák részesült pozitív elbírálásban. 2009-ben pedig 14,91 lej volt a legmagasabb összeg, és az 1870 kérelmező közül 745-en kapták meg az értékjegyet. 2008-ban az 1988 kérelmező közül 1194 diák vásárolhatott számítógépet. 2011-ben lényegesen kevesebben igényeltek vásárlási-jegyeket, ezért kaphatta meg mindenki megyénkben. Utoljára négy éve részesült minden igénylő pozitív elbírálásban Maros megyében.
Az EURO200 névre keresztelt állami támogatásra beérkezett kérelmeket közvetlenül erre a célra létrehozott bizottságok vizsgálják meg, és osztják szét az erre szánt keretösszeget – a nulla jövedelemmel rendelkező családoktól kezdve.
2010-től már nem csak a család egy főre eső havi jövedelmét veszik figyelembe az elosztásnál, hanem a diákok tanulmányi átlagát és igazolatlan hiányzásait is. Amennyiben két kérelmező családjában az egy főre eső havi jövedelem megegyezik, figyelembe veszik a tanuló előző évi tanulmányi átlagát, igazolatlan hiányzásait, illetve az egyetemisták esetében a teljesített kreditek számát is. A legtöbben 2007-ben vásárolhattak számítógépet a 200 eurós támogatásból, szám szerint 1921-en, legkevesebben pedig 2010-ben, 697-en. A felsőoktatásban tanuló diákoknak – kivételt képeznek az első évesek – legkevesebb 50 kreditpontot kellett felmutatniuk az előző tanévből. Azok a tanulók, akik az előző években már megkapták az értékjegyet, és levásárolták azt, idén már nem kérelmezhetik újra.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!