Hosszasan szólt a Gaudeamus

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Bolyaisnak lenni nem a ballagással zárul, hanem azzal kezdődik – hangzott el a Bolyai Farkas Gimnázium ballagási ünnepségén. A tanárok és meghívottak számos jó tanáccsal és biztatással bocsájtották útjukra a végzősöket az esős délelőttön.

Becze Dalma

2014. június 01., 12:522014. június 01., 12:52

2014. június 01., 13:562014. június 01., 13:56

A hét végén ballagtak a marosvásárhelyi középiskolások, köztük a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium végzősei is. Bár az időjárás nem kedvezett az ünneplőknek, ez nem akadályozta meg a ballagás hagyományos menetét. A végzősök osztályfőnökeikkel együtt reggel 8 órától részt vettek a vártemplomi ökumenikus istentiszteleten, melyen a történelmi egyházak lelkipásztorai adtak áldást az útjukra. Ezt követően visszatértek osztályaikba egy utolsó beszélgetésre, az utolsó osztályfőnöki órára. A diákok olyannyira elmerültek a beszélgetésben és a búcsúzkodásban, hogy a kicsengetést követően sokszor kellett lejátszani a Gaudeamust, ahhoz hogy minden osztály felsorakozzon. Végül könnyeiket törölgetve kivonultak az udvarra, hogy meghallgassák a búcsúztató beszédeket.

Haller Béla köszöntötte a jelenlévőket, és külön kiemelte a felszólaló meghívottakat is. A diákokat elsőként a két igazgató köszöntötte, Bálint István a gimnázium, és Benedek Zsolt a kollégium vezetője. Peti András és Claudiu Maior alpolgármesterek is köszöntötték a diákokat, de beszédet mondtak Kelemen Attila és Borbély László parlamenti képviselők is, illetve Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes is szólt a jelenlévőkhöz, akárcsak Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke. A Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács üzenetét Nagy Botond elnök adta át, a szülőbizottság részéről pedig Jeszenszky Attila szólalt fel.

A diákoknak szóló útravaló mellett felelevenítették a sikereket is. Bálint István igazgató elmondta, ez az egyik legjobban teljesítő végzős évfolyam az elmúlt években. A sportpálya rendbetételét emelte ki Claudiu Maior alpolgármester, mint az iskola és a város közös együttműködése. A szülőbizottság elnöke, Jeszenszky Attila kiegészítette az alpolgármester szavait, elmondta a sportpálya feljavítására egy jótékonysági bálon gyűjtöttek, a javítás befejezéséért fordultak a városhoz.

Ezen a napon feledésbe merültek a rossz jegyek, megbocsájtattak a lógások és egyéb csínytevések, csak egy dolog számított, az hogy milyen emberré vált a diák a középiskolai évek alatt. A díjazások és a büszkeséggel teljes díszmenet el is árult egy keveset erről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés