Az eddigi évenkénti szerződéskötés, illetve -hosszabbítás helyett négy évre szóló megállapodást kötött a Maros megyei önkormányzat az alárendeltségébe tartozó útszakaszok karbantartására.
2017. február 24., 13:422017. február 24., 13:42
Lassan véget ér a mostani téli szezon, és nem valószínű, hogy a következő időszakban nagyobb havazás köszönt be térségünkben, ezért is tűnhet furcsának, hogy a Maros megyei tanács most kötött hóeltakarításra vonatkozó szerződéseket. „A folyamatot még tavaly indítottuk el, de eléggé megkésett a közbeszerzési törvény végrehajtási módszertana, csak szeptember végén jelent meg. Fontos lépésnek tekintem, hogy februárban újabb négy hóeltakarítási keretszerződést írtunk alá, ezzel pedig a megye hét övezetéből hatot lefedtünk. A keretszerződések négy évre szólnak, ami azért volt fontos, hogy ezentúl ne kelljen a versenytárgyalásokkal évente foglalkozni, csupán az időszakkal – azaz hogy hányadikától hányadikáig álljanak készenlétben – kell kiegészíteni. Tehát három évig nem kell aggódnunk, hogy el lesz-e takarítva a hó az utakról, hacsak valamelyik cég fel nem mondja a szerződést” – mondta lapunknak a megyei önkormányzat elnöke, Péter Ferenc. Hozzátette, a hóeltakarítás az elmúlt időszakban is zökkenőmentesen zajlott, ezt egyrészt a régi szerződések, másrészt sürgősségi eljárással, tehát a hosszas versenytárgyalási procedúra mellőzésével megkötött új szerződések fedezték.
A hóeltakarítási munkálatok minél hatékonyabb megszervezéséért Maros megyében a megyei utakat hét övezetre osztották fel. A szolgáltatásra a Maros megyei tanács tavaly négyéves keretszerződés megkötésére hirdetett versenytárgyalást az összes övezet esetében, amely eredményeként februárban négy keretszerződést – a marosszentkirályi (1-es), a mezősályi (5-ös), a gernyeszegi (6-os), a nyárádszeredai (7-es) övezetekre – kötöttek a 2016–2020-as időszakra a Maros Utak és Hidak Kft.-vel, illetve a 2016–2017-es szezonra vonatkozó egyedi szerződéseket is aláírták. Két övezet – a szászrégeni (2-es) és a vámosgálfalvi (4-es) – esetében már tavaly sikerült megkötni a keretszerződéseket a hóeltakarítási munkálatokra, a segesvári (3-as) övezet esetében mostanáig egyetlen szolgáltató sem nyújtott be ajánlatot a meghirdetett versenytárgyalásokon, de a hóeltakarítási szolgáltatás ezeknek az utaknak az esetében is biztosítva van 2017. március 31-ig egy tavaly decemberben aláírt szerződés alapján. A segesvári övezet esetében hamarosan újraindítják a licitet.
Kedden kapnak pénzt a települések
A Maros megyei önkormányzat illetékesei jelenleg dolgoznak a költségvetés-tervezeten, február 28-án, kedden ugyanis rendkívüli ülés keretében a közigazgatási egységeknek utalnak ki pénzösszegeket. A 2017-re vonatkozó teljes megyei büdzsét március 5-ig lehet megtekinteni, elemezni és hozzászólni a megyei tanács honlapján és március 25-éig kell a plénumnak jóváhagynia.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!