Hitvallás és búcsúzás Nyárádszeredában

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Négy osztály hetvenhét diákja ballagott el a nyárádszeredai Bocsai István elméleti középiskola falai közül pénteken: az egyik legnagyobb próbatétel elébe néznek mindannyian.

Gligor Róbert László

2014. május 31., 13:562014. május 31., 13:56

2014. június 02., 19:222014. június 02., 19:22

Népviseletbe öltözött diákok vitték elől az iskolazászlót és a csengőt, majd hetvenhét végzős diák vonult át az iskolából a művelődési házba a szemerkélő esőben és a Gaudeamus dallamai kíséretében. Tavalyinál valamivel kevesebb, mintegy négyszáz szülő, rokon, vendég volt kíváncsi az elballagó diákokra, akik taps közepette vonultak a színpadra. A Nyárádmente huszonnyolc településéről hetvenhét diák fejezte be ezzel tanulmányait a középiskolában Nyárádselyétől Ákosfalváig, Mikházától Havadig, de voltak olyan félreeső, kicsi településekről is végzősök, mint Ehed, Vadad, Kisadorján, Mája, Torboszló.

Nyárádszereda polgármestere büszke arra, hogy a városban mindent megtettek a modern tanulási feltételek megteremtése érdekében, és a tanárok tudásuk legjavát átadva második szülőként nevelték itt a gyerekeket, akik most úgy mehetnek el innen, hogy büszkék lehetnek az iskolafalakra is – fejtette ki Tóth Sándor. Sajgó Balázs plébános Ferenc pápa szavaival köszöntötte a búcsúzókat, akik az Életnek nevezett vizsga küszöbén állnak. A szív, értelem és kéz mindig legyen összhangban – bocsátotta az atya a diákokat az útra, amely széppé teszi az életet, még ha nehéz is az.

Ideköt a gyökér

„Elértetek egy út végére, reményeim szerint számtalan szép emlékkel, felvértezve olyan tudással és szemléletmóddal, amelynek a későbbiek során fogjátok hasznát venni” – szólt a diákokhoz Oltyán Csaba igazgató, arra biztatva őket, hogy legyen mindig önbizalmuk, ismerjék meg képességeiket, legyenek nyitottak az új dolgokra, soha ne féljenek a csalódástól. „Aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet tőlünk el egészen” – mondta az intézményvezető, aki Ady szavaival búcsúzott: „Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, / de joggal elvárom mindenkitől, / hogy mindig ember legyen.”

A szülői bizottság elnöke a tanároknak mondott köszönetet, amiért a gyerekeknek gyökereket és szárnyakat adtak, vadhajtásaikat metszették, karmaikat élesítették, szeretettel oktatták, jó szóval nevelték. A végzősöket arra biztatta: legyenek híres tudósok, jó szakemberek, népszerű művészek, sikeres sportolók, de dolgozzanak becsületesen, és ne feledjék el honnan indultak „Gyökeretek ide köt, a szülőföld, Székelyföld, a Bekecsalja, Nyárád tere visszavár!” – intette az elballagókat Balogh Judit.

Léggömbök szálltak fel az égre

A végzősök az iskolától, a tizenegyedik osztályosok a végzősöktől búcsúztak, majd átvették a folytonosságot jelképező sulykot, amely az iskola falára kerülve annak örökségét gyarapítja. Ezután a tanárok kiemelték és díjazták az irodalom, kultúra, sport, idegen nyelvek területén kimagasló tizenkettedikeseket, majd az iskolaelső végzős diákot, Szabó Melinda Laurát, aki eredményeivel, szerénységével, szorgalmával, kitartásával az iskola példaképe lett. A Bocskai István alapítvány a kultúra, hagyományápolás terén kifejtett munkájáért díjazta a végzős Balogh Kincsőt, a Bekecs együttes néptáncosát.

Az ünnepély végén a tizenkettedikesek a főtéren a magasba engedték a reménységet, tisztaságot, hűséget, bölcsességet, szeretetet, összetartozást jelképező zöld, fehér, kék és piros léggömbjeiket, majd ki mosolyogva, ki hangosan zokogva fogadta szerettei üdvözletét vagy épp tudatosult benne élete eme pillanatának súlya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés