Heten lekerültek a feketelistáról

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A nyolcvankét, nagy adósságot felhalmozó marosvásárhelyi tulajdonosi társulás közül egyelőre csak heten kerültek le a vízszolgáltató feketelistájáról.

Simon Virág

2014. október 09., 16:332014. október 09., 16:33

Az Aquaserv sajtószóvivője, Nicu Tomuleţiu érdeklődésünkre elmondta, hogy az elmúlt héten, a kilátásba helyezett ivóvízcsap-elzárásnak köszönhetően összesen 143 ezer lejt gyűlt össze, és hét társulás kifizette a kintlevőség több mint felét, így nem fenyegeti őket a szolgáltatás megvonása.

„Az adósságuk jelentős részét törlesztették, így nincsenek a feketelistán a marosvásárhelyi 1-es (a Rózsák terén levő), 42-es (Kövesdomb lakótelep), 206-os (Egyesülés lakótelep), 106-os és 202-es (Tudor lakótelep), 534-es (Szabadság utca) és az 1149-es (Vörösmarty utca) társulások. Ezenkívül vannak még olyan adminisztrátorok, akik eljöttek és fizettek, de nem eleget, így őket jövő héten is visszavárjuk, a többiekkel együtt, akik eddig még nem is jelentkeztek” – mondta a sajtószóvivő.

Mint korábban beszámoltunk róla, a hét elején a szolgáltató 82 marosvásárhelyi, maroskeresztúri, marosszentgyörgyi és nyárádtői tulajdonosi társulást szólított fel, hogy törlessze az összesen 2,5 millió lejre rugó adósságot. A kifizetetlen számlák között vannak 2012-ből származóak is. Amennyiben az érintettek nem fizetnek, október 20-tól meghatározatlan ideig ivóvíz nélkül maradnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés