
Fotó: Boda L. Gergely
Nem csak több látogatót, de sokkal összetettebb közönséget is vonzott idén a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvénysorozat. Az új helyszínek és interaktív foglalkozások nagy sikert arattak, minden szempontból felülmúlva a múlt évi rendezvényt. Az érdeklődés láttán a szervezők jövőre két napra is kiterjesztenék az esemény programját.
2014. május 20., 15:592014. május 20., 15:59
2014. május 20., 16:152014. május 20., 16:15
Az új helyszínek nagyban hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, ilyen volt például az állatkert is. Annak ellenére, hogy ez nem egy kulturális helyszín, nagyon sokan látogatták, egyik legütősebb programpont volt – mondta Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a rendezvény értékelő sajtótájékoztatóján. Összesen tizenhárom helyszínen voltak rendezvények, ezek közül kilenc vadonatúj volt. A Maros Művészegyüttes rendezvényei és az egyházi kiállítások is csalogatták a látogatókat, de a Közigazgatási Palota tornya, a Nemzeti Színház és a Kultúrpalota is sok érdeklődőt vonzott.
A sajtótájékoztatón számokban is ismertették a rendezvény sikerét. Az eseményekre karszalaggal lehetett belépni, ezekből hatezer fogyott el. A helyszíneken összesen 47 különböző program zajlott, a szervezők 16 új kiállítást alakítottak ki, 18 műhelyfoglalkozást szerveztek, öt zenekart hívtak meg, három filmet vetítettek és egy kézművesvásárt is felállítottak. A rendezvény ideje alatt a helyi önkormányzat ingyenes buszjáratot is biztosított, amely a főtér és a Somostető között közlekedett.
A szervezők már januárban elkezdték a munkát, körülbelül kétszázan dolgoztak a program kialakításán. A rendezvény költségvetése idén 65 ezer lejre rúgott. Jövőre két napos programot szeretnének a szervezők, terveik között kulináris rendezvények, borkóstolók is szerepelnek. Fülöp Tímea, a Maros Megyei Múzeum közkapcsolati felelőse elmondta, mindig fontosnak tartották a kétnyelvűséget, erre idén különösen igyekeztek. A következő rendezvényre azonban három nyelvű plakátokat és tájékoztatókat készítenek majd, ugyanis észrevették, hogy nagyon sok turista is megfordult a rendezvényen, ezért érdemes angol nyelven is feltüntetni az információkat.
Azt is megfigyelték a szervezők, hogy mekkora igényük van a felnőtteknek is a különböző programokra, hiszen a gyerekeknek szervezett műhelyfoglalkozásokba nagyon sok szülő is bekapcsolódott. Ebből a tapasztalatból kiindulva, a tervek között több felnőtteknek szóló program is szerepel.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!