Határozott igény van a menetelésre

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Marosszék Székely Tanácsának hétfő esti összejövetelén a jelenlévők hozzászólásaiból megerősítést nyert a tény: a résztvevők menetelni szeretnének.

Vass Gyopár

2014. március 03., 20:152014. március 03., 20:15

2014. március 03., 21:152014. március 03., 21:15

Az összejövetel résztvevőinek zöme hétfő este még nem értesült arról, hogy a marosvásárhelyi bíróság elutasította az SZNT-nek a marosvásárhelyi polgármesternek a március 10-ei felvonulást tiltó határozata ellen benyújtott fellebbezését. Az elutasítás hírére a résztvevők keserű szájízzel vették tudomásul, hogy az illetékesek mindent megtesznek a rendezvény második felének ellehetetlenítésére, hiszen a hatalomnak mindig is kényelmetlen, ha a tömeg követeli a jogait.

A Bolyai téri unitárius templom tanácstermében tartott összejövetel célja a rendezvény megszervezésének megbeszélése volt. A rendezvényt népszerűsítő szórólapok kiosztásáért és a plakátok ragasztásáért felelős személyek beszámoltak eddigi tevékenységükről, majd elosztották egymás között az újabb feladatokat. Ezek után Gáspár Sándor, a Székely Szabadság Napja rendezvény egyik szervezője ismertette a 10-ei programot. Eszerint 15 órától 17 óráig a székely vértanúk emlékműve mellett kórusok lépnek fel, ezt követően politikai szervezetek képviselőinek és külföldi partnereknek a köszöntőbeszédeire kerül sor. Hogy ezután mi fog történni, azt a helyszín és a tömeg hangulata fogja meghatározni – hangzott el az ülésen. Az összejövetel egy következő mozzanataként  rövid beszámoló következett arról, hogy a rendezvény szervezői sikeres tárgyalásokat folytatnak a helyi csendőrséggel, és bízva a felvonuláson résztvevőinek fegyelmezettségében, nem számítanak semmilyen konfliktusra.

A jelenlévők amellett kardoskodtak, hogy a tavalyi menetelés felemelő és emlékezetes jellegét szeretnék újraélni az idén is, ám az ülésvezető az indulatokat azzal csitította, hogy a Székely Nemzeti Tanács mindig is a törvényesség útját járta. Gáspár Sándor megígérte, hogy minden elhangzott javaslatról az SZNT Állandó Bizottságának tagjait értesíti és közösen döntenek ezekről, hiszen a legfontosabb a kitűzött céloknak való jogi, erkölcsi megfelelés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Hirdetés
2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés