
Fotó: Boda L. Gergely
Marosszék Székely Tanácsának hétfő esti összejövetelén a jelenlévők hozzászólásaiból megerősítést nyert a tény: a résztvevők menetelni szeretnének.
2014. március 03., 20:152014. március 03., 20:15
2014. március 03., 21:152014. március 03., 21:15
Az összejövetel résztvevőinek zöme hétfő este még nem értesült arról, hogy a marosvásárhelyi bíróság elutasította az SZNT-nek a marosvásárhelyi polgármesternek a március 10-ei felvonulást tiltó határozata ellen benyújtott fellebbezését. Az elutasítás hírére a résztvevők keserű szájízzel vették tudomásul, hogy az illetékesek mindent megtesznek a rendezvény második felének ellehetetlenítésére, hiszen a hatalomnak mindig is kényelmetlen, ha a tömeg követeli a jogait.
A Bolyai téri unitárius templom tanácstermében tartott összejövetel célja a rendezvény megszervezésének megbeszélése volt. A rendezvényt népszerűsítő szórólapok kiosztásáért és a plakátok ragasztásáért felelős személyek beszámoltak eddigi tevékenységükről, majd elosztották egymás között az újabb feladatokat. Ezek után Gáspár Sándor, a Székely Szabadság Napja rendezvény egyik szervezője ismertette a 10-ei programot. Eszerint 15 órától 17 óráig a székely vértanúk emlékműve mellett kórusok lépnek fel, ezt követően politikai szervezetek képviselőinek és külföldi partnereknek a köszöntőbeszédeire kerül sor. Hogy ezután mi fog történni, azt a helyszín és a tömeg hangulata fogja meghatározni – hangzott el az ülésen. Az összejövetel egy következő mozzanataként rövid beszámoló következett arról, hogy a rendezvény szervezői sikeres tárgyalásokat folytatnak a helyi csendőrséggel, és bízva a felvonuláson résztvevőinek fegyelmezettségében, nem számítanak semmilyen konfliktusra.
A jelenlévők amellett kardoskodtak, hogy a tavalyi menetelés felemelő és emlékezetes jellegét szeretnék újraélni az idén is, ám az ülésvezető az indulatokat azzal csitította, hogy a Székely Nemzeti Tanács mindig is a törvényesség útját járta. Gáspár Sándor megígérte, hogy minden elhangzott javaslatról az SZNT Állandó Bizottságának tagjait értesíti és közösen döntenek ezekről, hiszen a legfontosabb a kitűzött céloknak való jogi, erkölcsi megfelelés.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
szóljon hozzá!