Határjárás, virágozás Harasztkeréken

Kisebb változásokkal, de ma is elevenek a húsvéti közösségi szokások Harasztkeréken. Bált ugyan már nem tartanak, de a hatalmas fenyők nem hiányozhatnak a lányok kapuja elől, a virág pedig a legények melléről.

Gligor Róbert László

2014. április 19., 10:522014. április 19., 10:52

A harasztkereki húsvéti szokásoknak három főbb momentuma van: a határkerülés és legényavatás, a fenyőágazás és a locsolás. Mindezeket íratlan törvények szabályozzák, ám ezek változása elkerülhetetlen, így alig két generáció alatt már nyomon követhető. A húsvéti ünnepkörhöz tartozó közösségi szokásokat Meleg Károly, Keresztúri Erzsébet és a 19 éves Keresztúri Arnold István mesélték el portálunknak.

Határkerülés, legényverés

A határkerülés húsvét szombatján este-éjszaka zajlik. A menetben a 14. életévüket betöltött, azaz konfirmált legények is helyet kapnak, továbbá a nagy legények és fiatalabb házasemberek. A csoport este gyülekezik a falu központjában, majd éjféltájban kivonulnak a határba. Régen megkerülték a falu határát, ma már csak egy-egy magas pontra mennek fel, mint a Nagyhegyszőlő vagy Záldok. Itt nagy tüzet raknak, iszogatnak, mesélgetnek, nép- és katonadalokat énekelnek. A csapat legfiatalabbjai, az adott évben virágvasárnapon konfirmáltak viszik otthonról a bort, ők gyűjtik össze a szükséges tűzifát is. Ugyanitt történik a legfiatalabbak beavatása, pálcával való jelképes megverése, ettől kezdve a fiú a legények sorába lépett. Ma már ez a szokás elmaradozóban van, egyrészt már nincs közösségi jelképe, értéke, másrészt kevesebb szülő engedi gyerekét a felnőttekkel éjszakára a határba. Régen ezen az éjszakán történt a fenyőfák beszerzése is: a tűz leégése és a bor elfogyasztása után indultak a legények a határba fát keresni és levágni, míg a házasemberek ebben már nem vettek részt, hanem hazatértek.

Hatalmas fenyőfákat visznek

Ma már a fenyőt előre kiszemelik, esetleg le is vágják, így csak be kell vinni a faluba, de ez sem könnyű dolog, ugyanis nem oldalágakat, hanem egész fenyőfát visznek mindenkihez. Erre éjszaka közepén kerül sor, ekkor indulnak el a kapukat felvirágozni, azaz fenyővel díszíteni. Ezek a fenyők több méter magasak, ezért sokszor lyukat ásnak a kapu előtt, abba helyezik bele, majd a kapufélfához erősítik drót segítségével.

Régen a fakapuhoz szegezték, ekkor a felébredt háziak próbálták meglesni, hogy melyik legény hozta a fát. Minden konfirmált lányhoz visznek a legények, ki-ki ahhoz tesz, akinek imponálni akar vagy akinek udvarol. Előre megbeszélik, hogy melyik fiú melyik lányhoz visz, ezért ritkán fordul elő, hogy egy lány több fát is kapjon. Persze, ha van titkos hódolója, akkor attól is kaphat, ezért gyakran „meg kell ügyelni a fát”, azaz hajnalig őrzi a legény, nehogy riválisa ellopja azt. Ha más faluból való legény hoz fát egy leánynak, megesik, hogy a falubeli legények a fa alsó ágait levágják, ezzel jelezve nemtetszésüket.

Persze az éjszakához mókázások is fűződnek: régen a vénleányok kapujára kórécsomót kötöttek, ma a gőgös leányok udvarát fűrészporral szórják be, lánccal lezárják vagy ellopják a család kapuját, elviszik a faluban egy bizonyos távolságra és behajítják a sáncba.

Tíz tojás az ára

A kisfiúk is visznek fenyőt („virágot”) a kislányoknak, iskolatársaknak, rokonoknak: egy legény akár húszat is, így a kislányoknál a kapu, kerítés tele van rakva kisebb fenyőfákkal. A fenyőt a szülők szerzik be, vásárolják, krepp papírszalagokkal díszítik, majd szombaton „szürkület” előtt a kisfiú az apjával elhordja, a lányokhoz bekopogva megkérdi: „Virágot hoztam, elfogadják-e?”

Húsvét másodnapján kora délután indulnak a locsolók: a kisfiúk a rokonok, keresztszülők mellett azokhoz a kislányokhoz, ahová fenyőt vittek. A fizetség tíz piros tojás (mostanában már megegyeznek a szülők, hogy festett vagy nyers tojást adnak a gyerekeknek – szerk. megj.), továbbá egy zsebkendő és édesség. A legények régen egy nagy, ma több kisebb csoportban járnak locsolni, minden lányhoz elmennek. Ha nincs udvarlója a leánynak, akkor csak locsoláskor derül ki, hogy kitől kapta a fát. Itt a fizetség virágbokréta, az udvarlónak mirtusz, egy, a lány nevével hímzett zsebkendő, és egy üveg bor, de a többieknek is jut ital bőven.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
2026. április 07., kedd

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak

Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.

Őztetemet kellett kiemelniük a Marosból a tűzoltóknak
2026. április 07., kedd

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen

Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.

Csángó énekesről szóló filmvetítés és közönségtalálkozó Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban

Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Három tonna szén égett el egy kigyulladt raktárban
2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
Hirdetés