Fotó: Boda L. Gergely
Mintegy 2,5 millió forint értékű adománnyal érkezett meg Marosvásárhelyre az Ökumenikus Segélyszervezet pénteken Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója kíséretében. A Lazarenum Alapítvány által támogatott rászorulók között mintegy négy tonna tartós élelmiszert és édességet osztanak szét az ünnepek előtt.
2016. december 10., 13:302016. december 10., 13:30
Nem végeznek nagy munkát, éppen csak közvetítenek – mondta az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Lehel László a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány székhelyén annak a szállítmánynak az átadásán, amelyet erdélyi rászorulóknak hoztak Magyarországról. A szerény kijelentés ellenére a szervezet négy tonna tartós élelmiszert és édességet hozott a rászorulóknak karácsonyra, amelyeket Lévai Anikó és Lehel László adtak át a Lazarenum Alapítvány által segített szegény sorsú és árva gyermekeknek, illetve idősek otthona lakóinak.
A pénteki átadáson részt vettek többek között a Lídia Otthon, a Pici Ház, az idősek otthona lakói közül is, akik megtehették. Az ünnepi adomány azonban ennél jóval több, mintegy 170 családhoz és 700 gyerekhez jut el az alapítvány által. Őket iskolakezdéskor tanszerekkel is segítette már a magyarországi szervezet. Lévai Anikó lapunk kérdésére elmondta, mintegy negyvenezer magyarországi adományozó által gyűlt össze ennyi segély, és többnyire magánszemélyek, családok segítettek. Azt is kifejtette, azért választják évről évre – az általuk csak Ila néninek nevezett (szerk. megj.) – Fülöp Ilona által vezetett alapítványt, mert úgy érzik, nagy szakértelemmel végzi munkáját, és kiterjedt hálózata van az alapítványnak.
Lévai Anikó az átadáson hangsúlyozta, első sorban a gyerekekért jöttek, és Calcuttai Teréz Anya szavaival fejtette ki itt létük lényegét: „Nem vagyok biztos abban, milyen lesz a mennyben, de egyet biztosan tudok, ha meghalunk és eljön az idő, hogy az Úr ítéljen fölöttünk, nem azt kérdezi majd mennyi jót tettünk életünkben, hanem mennyi szeretettel tettük.” Hozzátéve, ő is nagy szeretettel jön mindig ide, mert érzi, hogy itt is azt kapja viszonzásul. Lehel László kifejtette, az adományozók azért bíznak meg a Segélyszervezetben, mert olyan közvetítőik vannak, mint Ila néni. „Ebben a munkában egy nagy közösség vagyunk” – tette hozzá a magyarországi szervezet vezetője.
A csomagokba liszt, laska, olaj, rizs, cukor, lekvár, májkrém, szárított zöldségek, kávé, tea, de szaloncukor, kakaó, csoki, gyümölcs is került. Az Ökumenikus Segélyszervezet meglepetésként adta át a résztvevő otthonok képviselőinek a társasjátékokat, színezőket, festékeket. A Lídia Otthon legkisebb lakói ennek örültek a legjobban. Az adományokat karácsonyi dalokkal köszönték meg a Lídia Otthon és a Pici Ház lakói. A Vártemplom kórusának előadása pedig még ünnepélyesebbé tette az átadást.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!