
Fotó: Fancsali Attila
1,3 millió lejbe került a marosvásárhelyi víkendtelepi óriáscsúszda-együttes megépítése. A létesítményt szombat délben avatták fel a fürdőzők legnagyobb örömére.
2012. augusztus 25., 16:302012. augusztus 25., 16:30
2012. augusztus 25., 16:482012. augusztus 25., 16:48
Telt ház volt szombaton a marosvásárhelyi Víkendtelepen. A környékbeliek (nem csak) már reggel korán kiültek a medencék szélére, hogy a meteorológusok által beígért kánikulát a vízparton ücsörögve, néha megmártózva tölthessék el. Dél környékén észrevették, hogy valami készül a nemrég épített csúszdák közelében – amikor a sajtó képviselőit is látták a helyszínen, civilizáltan sorba álltak, és várták, mi történik. Néhány perccel később megjelent a helyszínen Dorin Florea polgármester, aki mindenféle köszöntőbeszéd nélkül átvágta a lépcsőn elhelyezett piros szalagot, és utat nyitott a szórakozás előtt. A gyerekeknek nem is kellett kétszer mondani, hogy lecsúszhatnak a csúszdákon: félelem nélkül mentek fel a lépcsőn, majd a túloldalon sikoltozva csapódtak a vízbe.
Mint Dorin Florea a sajtó képviselőinek elmondta, tavaly szerették volna megépíteni a csúszdát, de úgy döntöttek, inkább befedik az olimpiai méretű úszómedencét. „Most jutott rá pénz. Úgy terveztük, csak jövőre készül el, de sikerült idén befejezni. Minden évben előrukkolunk valamilyen újdonsággal a Víkendtelepre járóknak. Ezután következik a sósvizű medence, illetve a jakuzzik megépítése” – mondta a polgármester.
Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója elmondta, terveik között szerepel egy újabb strand kiépítése a Maros holtágánál, illetve a volt Május 1. strand felújítása is. „A csúszdák megépítése 1,3 millió lejbe került. A Május 1. strand felújítása várhatóan négy millió lejt emészt majd fel, ha a minisztérium hajlandó lesz átadni. Az újabb vizipark kialakításának költségeiről egyelőre még nincs információnk, egyelőre a megvalósíthatósági tanulmányon dolgozunk” – mondta.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!