Hétfőn délelőtt kaptuk a hírt a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől: a délelőtt folyamán mintegy száz rendőr vett részt azokon a házkutatásokon, amelyeket a rendőrség a Belügyminisztérium más intézményeivel közösen szervezett, mivel olyan információk birtokába jutottak, hogy nagyarányú adócsalási hálózat működik a térségben.
2014. március 31., 17:222014. március 31., 17:22
2014. március 31., 17:482014. március 31., 17:48
Andreea Pop szóvivő elmondta, hogy 38 helyen folyt a házkutatás Marosvásárhelyen és a megye más településein, és a gyanúsítottak között egyaránt vannak magán- és jogi személyek. Az adócsalást az Európai Unión belüli zöldség, gyümölcs és más élelmiszertermékek beszerzése során követték el. A szóvivő szerint nem bűnszövetkezetről, hanem különálló esetekről van szó, továbbá az adócsalók által okozott kár összege még nem ismert.
Harminc személyt hallgattak ki
A Maros megyei házkutatások nyomán harminc személyt állítottak elő kihallgatásra – tájékoztatott a rendőrségi szóvivő. Őket azzal gyanúsítják, hogy zöldséget, gyümölcsöt és más élelmiszertermékeket szereztek be uniós tagállamokból, anélkül, hogy azokat a könyvelésben feltüntették volna.
A házkutatások során a rendőrök tíz tonna zöldséget, gyümölcsöt, valamint gyümölcsleveket foglaltak le,emellett pedig különböző pénzösszegeket (15 ezer eurót, 200 ezer forintot, 120 ezer lejt) és egyéb bizonyítékokat.
A házkutatásokban negyven rendőrfelügyelő vett részt, akik folytatják a vizsgálatot a harminc gazdasági ügynök esetében. A rendőrségi akciót a Maros Megyei Törvényszék mellett működő Ügyészség felügyelte, ugyanakkor a Korrupcióellenes Vezérigazgatóság és a Maros Megyei Csendőrfelügyelőség is támogatták és segítették.
Tizennégy csaló elleni eljárás
Máramarosban és még négy megyében folytattak házkutatást az előzőektől függetlenül hétfőn délelőtt a kolozsvári, nagyváradi és marosvásárhelyi szervezett bűnözés elleni szolgálatok (BCCO) rendőrei, miután négy megyében, (Máramarosban, Biharban, Marosban és Ilfovban) is felmerült a gyanú tizennégy személy esetében, hogy csalással, informatikai csalással, hamisítással, adócsalással és pénzmosással foglalkoztak.
Alapos a gyanú, hogy olyan kereskedelmi társaságok adminisztrátorai, amelyeknek tevékenysége a gyógyszerforgalmazással kapcsolatos, továbbá orvosok, egészségügyi asszisztensek bűnözői csoportot hoztak létre törvénytelen kereskedelmi ügyletek lebonyolítására: 2012 és 2013 folyamán fiktív kereskedelmi ügyleteket futtattak fantom cégekkel, több százezer lejes értékben. Nagy mennyiségű drága, rákellenes és hematológiai gyógyszert szereztek be és forgalmaztak, amelyeket aztán az Országos Egészségbiztosító Pénztárnál fizetettek ki, közben hamis vényeket is felhasználtak a csaláshoz. A gyógyszerkészleteket utána kivonták a patikák forgalmából minden hivatalos eljárás mellőzésével, és azok később más gyógyszertárakban jelentek meg, az árukat pedig ismét behajtották a pénztáron.
A házkutatások során sok száz doboz gyógyszert találtak eredetigazolás nélkül, továbbá nagy mennyiségű készpénzt és valutát (például 80 ezer dollárt). A Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóság (DIICOT) Máramarosi területi irodájánál tizennégy személyt hallgattak ki a hétfői nap folyamán. A vizsgálatban részt vesz a belső elhárítás és a csendőrség is.
A DIICOT közleményben fejtette ki, hogy a nyomozás jelenlegi szakasza nem zárja ki az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
szóljon hozzá!