
Fotó: Boda L. Gergely
Több mint kétezerötszáz lej gyűlt össze azon a Studium Alapítvány által szervezett jótékonysági koncerten, amelyen a szervezők a Művészeti Gimnázium 809 diákjának és 150 tanárának a támogatását, hangszerállományának és művészeti eszköztárának fejlesztését tűzték ki célul.
2014. június 10., 13:392014. június 10., 13:39
2014. június 10., 14:092014. június 10., 14:09
„Nem tudom” – mondta a másodikos Marci, amikor azt kérdeztük, hogy tudja-e mi a koncert célja. Majd hirtelen észbe kapott, és korrigálta előző mondatát: „Jaj, de!... Hogy a jegyek árát a művészeti iskolának adják”.
A Jazz&Blues Clubban mintegy négyszáz Budapest Bár-rajongó, adakozó kedvű résztvevő gyűlt össze. Barátok, jó hangulat, közös ügy, jóakarás – ezzel a négy szóval jellemezte Vass Levente főszervező, a Studium Alapítvány ügyvezetője az estet, majd hozzátette: a jövő évben is folytatni szeretnék a jótékonysági koncertjeik sorát.
Az est meglepetése a művészetis kisiskolások fergeteges jelenléte volt, akik igazi rajongókként végigtáncolták és -énekelték a koncertet: ha kellett csárdásoztak, de ha a dallam úgy kívánta bugiztak, tviszteltek, vagy éppen country táncot jártak – és közben természetesen énekelték is a slágereket. Mindez a magyarországi együttes tagjait kellemesen meglepte. „Előfordul, hogy a Budapest Bárnak van külön gyerekkoncertje, de ez most azért érdekes, mert nem erre számítottunk, hogy lesz ötven gyerek, de nem kellett gondolkodjunk, hogy a felnőtteknek vagy a gyerekeknek játszunk. Nagyon kemény kölyökpogó volt a színpad előtt” – mesélte élményeit Szűcs Krisztián.
Farkas Róbert zenekarvezető is azt erősítette meg, hogy a gyerekek fantasztikus erőt adtak nekik a színpadon, az egyik énekes, Frenk, pedig azt emelte ki, hogy nagyon szeret Erdélyben játszani, mert itt az emberek őszinték és befogadók.
„A jegyek árából befolyt összeg mellett a Studium Alapítvány felajánlott két számítógépet a Művészeti Gimnáziumnak, a Bethlen Gábor Alaptól pedig 600 ezer forintos támogatást nyertünk az iskolának, amit ugyancsak eszközeik fejlesztésére fogunk fordítani” – tudtuk meg Kovács Rékától, az alapítvány munkatársától, aki hozzátette: ezután következnek az egyeztetések az iskola vezetőségével, hogy konkrétan mire fordítják a felajánlott pénzösszegeket.
A 2013-2014-es tanévben, a Bethlen Gábor Alap pályázati forrásaiból és a Budapest Bár jótékonysági koncert bevételeiből a Studium Alapítvány 700 ezer forintot és 30 985 lejt fordíthatott a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium kisiskolás osztályainak a támogatására.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!