Gyerekfaluval indított a Regeneráció

Sikeresnek bizonyult a marosvásárhelyi Regeneráció Egyesület szombaton, október 13-án 11–15 óra között megtartott első nyilvános rendezvénye. A Gyerekfaluba több mint kétszázan látogattak el.

Gáspár Botond

2012. október 14., 14:282012. október 14., 14:28

2012. október 14., 16:272012. október 14., 16:27

A kövesdombi unitárius templom közösségi termeiben összesereglett gyerekek körében legnagyobb népszerűségnek az arcfestés örvendett, de az akadálypálya, a népi játékok és a bábkészítés is népes tömeget mozgatott meg. A mesekuckó is megtelt apróságokkal, akik mesehallgatás közben rajzolhattak és festhettek is. A legkisebbeket két előadással szórakoztatta a Habakuk Ifjúsági Bábjátszó Egyesület. A szülők a gyermekfoglalkozások ideje alatt a „felnőttmegőrzőben” szakemberek által vezetett interaktív beszélgetésen vehettek részt, majd Ábrám Noémi ötgyerekes anyuka osztotta meg tapasztalatait a jelenlévőkkel – szerinte a gyereknevelésben nincsenek receptek, csak helyzetek. Az előadások sorát Pongrácz Mária háziorvos folytatta, aki a kötelező védőoltásokról, az oltás elleni és melletti érvekről beszélt, de a szülők kérésére arról is szó esett, hogy miként készítsük fel a gyerekek szervezetét a téli hideg időjárásra, hogy nátha, megfázás esetén mikor ajánlott és mikor nem az antibiotikum szedése. Cosma István pszichológus, családterapeuta előadásában arról beszélt, hogy milyen „jelzőlámpákra” érdemes odafigyelni a gyereknevelésben.
A Regeneráció Egyesület célja hagyományt teremteni az októberi gyerekfaluból, ezért hosszú távú céljaik között szerepel egy gyerekfesztiválnak a megszervezése is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés